Egy januári éjszakán próbáltam meg átlépni a magyar határon. Eredetileg 48 emberrel együtt indultam el, de kilencen megijedtek, mielőtt a kerítéshez értünk volna, úgyhogy ők úgy döntöttek, hogy inkább visszamennek. Nekünk, többieknek sikerült átjutnunk a magyar oldalra.
Az erdőben nagyjából 15 kilométert tettünk meg a határtól észak felé, amikor autók hangját hallottuk és elbújtunk. Négy rendőrautó érkezett, nagyjából 15 rendőrrel, képzett kutyákkal, hőérzékelőkkel és kézifegyverekkel. Megláttak minket a fényben. Összetereltek minket, majd ránk eresztették a kutyákat.
A rendőrök ezután, anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna tőlünk, rugdosni és verni kezdtek minket. Aztán mindannyiunkat átkutattak, átnézték a zsebeinket és hátizsákjainkat. Ha pénzt vagy okostelefont találtak, megsemmisítették. A pénzt a szemünk előtt tépték szét, a telefonokat a földhöz vágták. Az összes telefonból kivették az akkumulátorokat és a SIM-kártyákat, és egyenként megsemmisítették őket.
Aztán elvették tőlünk az összes meleg ruhát - kabátot, kesztyűt, sapkát, sálat, cipőt és zoknit - csak egy vékony felső és nadrág maradt rajtunk. Akin több nadrág volt, azzal levetették azt is.
Eközben megjelent egy újabb rendőrautó. Az újonnan érkezett rendőrök csatlakoztak a már ott lévőkhöz. Az egyik barátomat annyira megütötték egy bottal, hogy felszakadt a fejbőre. Aztán utasítottak minket, hogy üljünk le egy sorba úgy, hogy a lábainkat szétterpesztjük, a kezeinket a térdünkre tesszük és lehajtjuk a fejünket, majd a táskáinkban talált vizet a fejünkre és ruhánkra öntötték.
Ezután ráparancsoltak egy férfira, hogy álljon fel és tegye a kezeit a háta mögé. Az egyik rendőr megragadta a gallérjánál fogva, a földre lökte, és fegyvert szorított a fejéhez. A férfi sírni kezdett és kegyelemért könyörgött, ekkor a rendőr elvette a fegyvert, egy másik társa viszont rálépett a nyakára és leszorította, a többiek pedig rugdosni kezdték.
Ezután ismét ránk uszították a kutyákat. Megpróbáltunk hátrálva menekülni a kutyák elől, de a rendőrök utunkat állták és visszarugdostak minket a kutyák felé. Ez többször is megismétlődött. Néhány rendőr mindezt a kocsiban ülve, teázgatva és röhögve nézte végig.
Amikor elunták a “játékot”, a rendőrök autókba ültettek minket, és visszavittek a szerb határhoz. A légkondit maximumra állították, hogy minél hidegebb legyen. Miután visszaértünk a határhoz, arra kényszerítettek minket, hogy felolvassunk egy urdu nyelven írt nyilakozatot - volt pastu és fárszi változat is -, amely szerint illegálisan léptük át a határt, és nem tapasztaltunk semmiféle szóbeli vagy fizikai erőszakot a magyar hatóságok részéről. Aki nem olvasott elég hangosan, arra rákiabáltak és megfenyegették. A felolvasás alatt a rendőrök videóra vettek minket.
Reggel 8 körül visszatoloncoltak minket a szerb oldalra. A szerbek visszavettek minket és utasítottak, hogy menjünk Horgosra, de mi tudtuk, hogy nincs ott semmiféle szállás, leszámítva a tranzitzónánál lévő nem hivatalos tábort. Közülünk csak néhányan kapták vissza a vizes cipőjüket és zoknijukat, mi, többiek a maradék ruháinkat tekertük a lábunk köré, így indultunk visszafelé.
A hőmérséklet egész idő alatt körülbelül -7 fok volt és havazott.
Az erdőben nagyjából 15 kilométert tettünk meg a határtól észak felé, amikor autók hangját hallottuk és elbújtunk. Négy rendőrautó érkezett, nagyjából 15 rendőrrel, képzett kutyákkal, hőérzékelőkkel és kézifegyverekkel. Megláttak minket a fényben. Összetereltek minket, majd ránk eresztették a kutyákat.
A rendőrök ezután, anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna tőlünk, rugdosni és verni kezdtek minket. Aztán mindannyiunkat átkutattak, átnézték a zsebeinket és hátizsákjainkat. Ha pénzt vagy okostelefont találtak, megsemmisítették. A pénzt a szemünk előtt tépték szét, a telefonokat a földhöz vágták. Az összes telefonból kivették az akkumulátorokat és a SIM-kártyákat, és egyenként megsemmisítették őket.
Aztán elvették tőlünk az összes meleg ruhát - kabátot, kesztyűt, sapkát, sálat, cipőt és zoknit - csak egy vékony felső és nadrág maradt rajtunk. Akin több nadrág volt, azzal levetették azt is.
Eközben megjelent egy újabb rendőrautó. Az újonnan érkezett rendőrök csatlakoztak a már ott lévőkhöz. Az egyik barátomat annyira megütötték egy bottal, hogy felszakadt a fejbőre. Aztán utasítottak minket, hogy üljünk le egy sorba úgy, hogy a lábainkat szétterpesztjük, a kezeinket a térdünkre tesszük és lehajtjuk a fejünket, majd a táskáinkban talált vizet a fejünkre és ruhánkra öntötték.
Ezután ráparancsoltak egy férfira, hogy álljon fel és tegye a kezeit a háta mögé. Az egyik rendőr megragadta a gallérjánál fogva, a földre lökte, és fegyvert szorított a fejéhez. A férfi sírni kezdett és kegyelemért könyörgött, ekkor a rendőr elvette a fegyvert, egy másik társa viszont rálépett a nyakára és leszorította, a többiek pedig rugdosni kezdték.
Ezután ismét ránk uszították a kutyákat. Megpróbáltunk hátrálva menekülni a kutyák elől, de a rendőrök utunkat állták és visszarugdostak minket a kutyák felé. Ez többször is megismétlődött. Néhány rendőr mindezt a kocsiban ülve, teázgatva és röhögve nézte végig.
Amikor elunták a “játékot”, a rendőrök autókba ültettek minket, és visszavittek a szerb határhoz. A légkondit maximumra állították, hogy minél hidegebb legyen. Miután visszaértünk a határhoz, arra kényszerítettek minket, hogy felolvassunk egy urdu nyelven írt nyilakozatot - volt pastu és fárszi változat is -, amely szerint illegálisan léptük át a határt, és nem tapasztaltunk semmiféle szóbeli vagy fizikai erőszakot a magyar hatóságok részéről. Aki nem olvasott elég hangosan, arra rákiabáltak és megfenyegették. A felolvasás alatt a rendőrök videóra vettek minket.
Reggel 8 körül visszatoloncoltak minket a szerb oldalra. A szerbek visszavettek minket és utasítottak, hogy menjünk Horgosra, de mi tudtuk, hogy nincs ott semmiféle szállás, leszámítva a tranzitzónánál lévő nem hivatalos tábort. Közülünk csak néhányan kapták vissza a vizes cipőjüket és zoknijukat, mi, többiek a maradék ruháinkat tekertük a lábunk köré, így indultunk visszafelé.
A hőmérséklet egész idő alatt körülbelül -7 fok volt és havazott.
