Időpont: 2017. 06.13. 23:30/1:00 - 5:00 között
Helyszín: Horgos tranzit tábor
Az erőszaktétel helyszíne: A szerb-magyar határ magyar oldala
Személyek: 27 fő, 2 kiskorú: 12, ill. 16 évesek, 25 fő a kiskorúakkal együtt pakisztáni, 1 fő iráni, 1 fő szíriai
Helyszín: Horgos tranzit tábor
Az erőszaktétel helyszíne: A szerb-magyar határ magyar oldala
Személyek: 27 fő, 2 kiskorú: 12, ill. 16 évesek, 25 fő a kiskorúakkal együtt pakisztáni, 1 fő iráni, 1 fő szíriai
Tanúságtevő:
„Kb. 5 kilométert gyalogoltunk Magyarország területén. A ’dzsungelben’ aludtunk kb. 1 órát, azt gondoltuk, biztonságban, a rendőrség elől. Ekkor a rendőrök körülvettek minket, és ütni kezdtek mindenkit. Kutyákat hívtak ránk, német juhászokat. Szájkosaruk volt. Tovább ütöttek, vertek, rúgtak, bottal csaptak ránk. Rendes gumibotokkal, az erdőben talált botokkal és hosszú elemlámpáikkal. Ezek a gumibotok rettenetesen fájdalmasak. Volt egy nagyon magas ember, testépítő külsejű, kék ingben és katonanadrágban. Arcunkon és lágyékunkon rúgtak, közben azt mondták: „Welcome to Hungary”. Azután mocskot dobtak az arcunkra, és megismételték: „Welcome to Hungary”. Másfél vagy 2 óra múlva azt mondták: „Oké, álljatok fel!”, és kivezettek a ’dzsungelből’. Sorba állítottak, és tovább ütötték a gumibotokkal és fabotokkal a lábunkat. Egy kocsiból hangos magyar zene szólt. Sört és bort öntöttek hátul a nyakunkba. Akkor a ’dzsungelen’ kívül sorba ültettek minket. Volt egy Freki nevű kutyájuk, szájkosárral, azt mondták neki, egyenként támadjon ránk. Engem arcon rúgtak, eleredt az orrom vére. Ekkor a rendőr, aki látta, hogy vérzik az orrom, újra arcon rúgott, és azt mondta: „Baszd meg!”. A rendőröknél pisztoly volt, a katonáknál AK-47-es. Fogták a pisztolyukat, és mindegyikünk fejéhez tartották. Aztán azt mondták, hogy keljünk fel, álljunk sorba, és elindultunk. Menet közben tovább ütöttek. Volt egy új, speciálisan kiképzett emberük. Rúgta, ütötte az arcunkat, karunkat. Másfél órát meneteltünk, és ők tovább ütöttek. A főútra értünk, ott két teherautó volt. A tranzitzóna kapujához vittek, és ott egyenként kikérdeztek. Egy csomó kérdést tettek fel: Honnan jöttél? Hány éves vagy? Hogy hívnak? Mi az anyád neve? Hova akarsz menni? Akkor be kellett kapcsolni a telefonunkat, és mindent ellenőriztek. Ellenőrizték a SIM kártya számát és mindent, a holminkat, a zsebünket. Majd a szerb rendőrség jött a kerítéshez, és a magyar rendőrök elvitték a kutyákat. Gondolom, a magyar rendőrök újra megvertek volna, de nem akartak a szerb rendőrök előtt, akik tanúk lehettek volna. A magyarok megkérdezték, mennyi pénzünk volt, és visszaadták. A sebesülésekkel semmit se csináltak. Az orrom 2 óra hosszat vérzett, és a tranzitzónában tovább vérzett, de arcizmuk se rándult. Egy-egy ember ellenőrzése 5-6 percig tartott. 5:30 vagy 6:00-kor nyitották ki a kaput Szerbia felé.”
„Kb. 5 kilométert gyalogoltunk Magyarország területén. A ’dzsungelben’ aludtunk kb. 1 órát, azt gondoltuk, biztonságban, a rendőrség elől. Ekkor a rendőrök körülvettek minket, és ütni kezdtek mindenkit. Kutyákat hívtak ránk, német juhászokat. Szájkosaruk volt. Tovább ütöttek, vertek, rúgtak, bottal csaptak ránk. Rendes gumibotokkal, az erdőben talált botokkal és hosszú elemlámpáikkal. Ezek a gumibotok rettenetesen fájdalmasak. Volt egy nagyon magas ember, testépítő külsejű, kék ingben és katonanadrágban. Arcunkon és lágyékunkon rúgtak, közben azt mondták: „Welcome to Hungary”. Azután mocskot dobtak az arcunkra, és megismételték: „Welcome to Hungary”. Másfél vagy 2 óra múlva azt mondták: „Oké, álljatok fel!”, és kivezettek a ’dzsungelből’. Sorba állítottak, és tovább ütötték a gumibotokkal és fabotokkal a lábunkat. Egy kocsiból hangos magyar zene szólt. Sört és bort öntöttek hátul a nyakunkba. Akkor a ’dzsungelen’ kívül sorba ültettek minket. Volt egy Freki nevű kutyájuk, szájkosárral, azt mondták neki, egyenként támadjon ránk. Engem arcon rúgtak, eleredt az orrom vére. Ekkor a rendőr, aki látta, hogy vérzik az orrom, újra arcon rúgott, és azt mondta: „Baszd meg!”. A rendőröknél pisztoly volt, a katonáknál AK-47-es. Fogták a pisztolyukat, és mindegyikünk fejéhez tartották. Aztán azt mondták, hogy keljünk fel, álljunk sorba, és elindultunk. Menet közben tovább ütöttek. Volt egy új, speciálisan kiképzett emberük. Rúgta, ütötte az arcunkat, karunkat. Másfél órát meneteltünk, és ők tovább ütöttek. A főútra értünk, ott két teherautó volt. A tranzitzóna kapujához vittek, és ott egyenként kikérdeztek. Egy csomó kérdést tettek fel: Honnan jöttél? Hány éves vagy? Hogy hívnak? Mi az anyád neve? Hova akarsz menni? Akkor be kellett kapcsolni a telefonunkat, és mindent ellenőriztek. Ellenőrizték a SIM kártya számát és mindent, a holminkat, a zsebünket. Majd a szerb rendőrség jött a kerítéshez, és a magyar rendőrök elvitték a kutyákat. Gondolom, a magyar rendőrök újra megvertek volna, de nem akartak a szerb rendőrök előtt, akik tanúk lehettek volna. A magyarok megkérdezték, mennyi pénzünk volt, és visszaadták. A sebesülésekkel semmit se csináltak. Az orrom 2 óra hosszat vérzett, és a tranzitzónában tovább vérzett, de arcizmuk se rándult. Egy-egy ember ellenőrzése 5-6 percig tartott. 5:30 vagy 6:00-kor nyitották ki a kaput Szerbia felé.”
