Körülbelül egy hete, januárban léptem át a magyar határt. Az éjszaka nagyon hideg volt, de nem havazott. Még azelőtt értünk át, hogy havazni kezdett volna. A csoportban 42-45-en lehettünk. 3-4 kiskorú és 5-10 idősebb ember is volt velünk. Éjfél után vágtuk el a kerítést és átmásztunk. Még a “dzsungelben” voltunk, amikor hátranéztünk és tőlünk körülbelül 1 kilométerre megláttunk egy rendőrautót, pontosan azon a helyen, ahol elvágtuk a kerítést. A rendőrök meglátták a vágást. Ezután még körülbelül egy órát sétáltunk, amikor egy főúthoz értünk. Az út mentén házak voltak, és néhány lakó felkapcsolta a villanyt, hogy megnézzék, ki járkál kint.
Az út másik oldalán erdő volt. Láttuk, hogy rendőrautók állnak mellette felkapcsolt lámpával. Már messziről észrevettük őket. A rendőrök zseblámpákkal mászkáltak az erdőben, és rájöttünk, hogy minket keresnek. Közben egy helikopter is megérkezett. Valaki azt mondta, bújjunk el, úgyhogy az egyetlen alkalmas helyen, egy út menti mezőn próbáltunk elrejtőzni. Ezután még körülbelül 20-25 percig kerestek minket. Sokan voltak, vagy 30-40-en lehettek. A helikopter fölöttünk szállt el, és megvilágított minket, ekkor észrevettek. Még tett egy kört, hogy megnézzék, van-e még valaki a környéken, majd elrepült.
5 perccel később a rendőrök odajöttek. Ekkor mindannyian ültünk. Abban reménykedtem, hogy ha középen ülök, nem kapok majd annyi ütést, mint a szélső emberek, úgyhogy bementem középre. Amikor a rendőrök odaértek, elkezdtek hangosan ránk kiabálni. Nagyon durva, rémisztő kiabálás volt. Mindannyiuknál bot volt, amivel nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor megütöttek minden menekültet. Közben rugdostak is. Mi végig ültünk, ők pedig 15-20 percen keresztül csak ütöttek és rúgtak minket. Néhány ember akkora ütést kapott, hogy hangosan sírni kezdett. Nagyon durván megverték őket.
Először az egész csoportot kezdték el bántalmazni, de aztán egyenként is elkezdték verni az embereket. Az ember azt hinné, hogy a kiskorúakkal és az idősekkel kíméletesebben bánnak, de nem, őket is ugyanúgy megverték. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy ki milyen idős, válogatás nélkül vertek mindenkit. Volt ott egy ember, aki nem a mi csoportunkkal volt, őt külön kapták el. Őt 30 percen keresztül verték. Azt akarták megtudni tőle, hogy hol van a csoportja, de ő nem tudta megmondani. Megfogták, és beleverték a fejét a földbe úgy, hogy kitörtek a fogai. A füléből és az orrából is ömlött a vér. A szája is felszakadt ott, ahol kitörtek a fogai. Miután visszavittek minket Szerbiába, teljesen készen volt, nem tudott megmozdulni. Csak feküdt a földön. Mi vittük vissza a horgosi tranzitzónába, ahol megengedték, hogy ott maradjon éjszakára.
A rendőrök megaláztak minket és nevettek rajtunk. Miközben vertek minket, viccelődtek. Azt mondták: “Basszátok meg! Basszátok meg, muszlimok! A muszlimok állatok!” (“Fuck you! Fuck muslims! Muslims are animals!”) Aztán sorba állítottak minket és mondták, hogy üljünk le. Mindannyiunktól megkérdezték, hogy hová valósiak vagyunk. Közben továbbra is ütlegeltek minket. Mindegy volt, hogy a sor szélén vagy közepén ültél. Ha úgy tartotta kedvük, megütöttek. Amikor valamelyikünk megpróbált más pozíciót felvenni, vagy kicsit kilógott a sorból, akkor kivitték, megverték, majd visszalökték és azt mondták neki: “ülj egyenesen!” (“Sit straight!”) Soha életemben nem féltem még ennyire. Soha nem vertek még meg így, és soha senkit nem láttam, aki így vert volna egy másik embert.
A rendőrök elkezdtek átkutatni minket. Átkutatták a kabátjainkat. A táskáinkat ledobták a földre és a lábukkal kezdtek el beletúrni, hogy megnézzék, mi van bennük. Aztán kirugdosták a tartalmukat és azt mondták nekünk: “Pakoljátok össze a táskátokat újra!”(“Pack your bags back up again!”) Minderre csak néhány másodpercet adtak. Aki nem tudott elég gyorsan pakolni, azt megint megütötték, és azt mondták neki: “gyorsabban!” (“Faster!”) Arra kényszerítettek, hogy levegyük a ruháinkat, és tovább vertek minket.
Aztán újra leültettek minket és visszaadták a ruháinkat. Odahoztak egy rendőrségi kisteherautót. Volt benne egy rész ülésekkel, oda kellett ülnünk. Horgoshoz vittek minket, ahol ki kellett szállnunk. Az autó ajtajánál egy kutya állt, és amikor valamelyikünk megpróbált kiszállni, a kutya ráugrott és ugatott, félelmetesen viselkedett. Ezután újra egy sorba rendeztek minket, és az egyik rendőr gázsprayt vett elő. De aztán a szerb oldalon is megjelent egy rendőrautó, úgyhogy nem merte használni. Az autó megállt a határ szerb oldalán.
Adtak nekünk egy papírt és megkérdezték, milyen nyelven beszélünk. A papíron ez a szöveg állt: “Illegálisan léptük át a magyar határt. Most már tudjuk, hogy legálisan is átjuthatunk a tranzitzónán keresztül”, és “amennyiben erőszakos bánásmódot tapasztaltunk, feljelentést tehetünk”, de arról már nem volt szó, hogy mégis hogyan tehetnénk ezt meg. A szöveget hangosan fel kellett olvasnunk, miközben lefilmeztek minket.
Aztán visszatoloncoltak minket. A nap már felkelt, mire Szerbiába értünk. Ilyen hosszú ideig tartottak ott minket. A szerb rendőrség nem kérdezte meg, hogy megvertek-e. Régebben még megkérdezték, de mostanában már nem törődnek vele. Horgos felé irányítottak minket. Próbáltunk beszélni velük, de ők csak annyit mondtak, hogy menjünk. Senki nem kérdez tőlünk semmit. Senki nem akar minket meghallgatni.
Az út másik oldalán erdő volt. Láttuk, hogy rendőrautók állnak mellette felkapcsolt lámpával. Már messziről észrevettük őket. A rendőrök zseblámpákkal mászkáltak az erdőben, és rájöttünk, hogy minket keresnek. Közben egy helikopter is megérkezett. Valaki azt mondta, bújjunk el, úgyhogy az egyetlen alkalmas helyen, egy út menti mezőn próbáltunk elrejtőzni. Ezután még körülbelül 20-25 percig kerestek minket. Sokan voltak, vagy 30-40-en lehettek. A helikopter fölöttünk szállt el, és megvilágított minket, ekkor észrevettek. Még tett egy kört, hogy megnézzék, van-e még valaki a környéken, majd elrepült.
5 perccel később a rendőrök odajöttek. Ekkor mindannyian ültünk. Abban reménykedtem, hogy ha középen ülök, nem kapok majd annyi ütést, mint a szélső emberek, úgyhogy bementem középre. Amikor a rendőrök odaértek, elkezdtek hangosan ránk kiabálni. Nagyon durva, rémisztő kiabálás volt. Mindannyiuknál bot volt, amivel nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor megütöttek minden menekültet. Közben rugdostak is. Mi végig ültünk, ők pedig 15-20 percen keresztül csak ütöttek és rúgtak minket. Néhány ember akkora ütést kapott, hogy hangosan sírni kezdett. Nagyon durván megverték őket.
Először az egész csoportot kezdték el bántalmazni, de aztán egyenként is elkezdték verni az embereket. Az ember azt hinné, hogy a kiskorúakkal és az idősekkel kíméletesebben bánnak, de nem, őket is ugyanúgy megverték. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy ki milyen idős, válogatás nélkül vertek mindenkit. Volt ott egy ember, aki nem a mi csoportunkkal volt, őt külön kapták el. Őt 30 percen keresztül verték. Azt akarták megtudni tőle, hogy hol van a csoportja, de ő nem tudta megmondani. Megfogták, és beleverték a fejét a földbe úgy, hogy kitörtek a fogai. A füléből és az orrából is ömlött a vér. A szája is felszakadt ott, ahol kitörtek a fogai. Miután visszavittek minket Szerbiába, teljesen készen volt, nem tudott megmozdulni. Csak feküdt a földön. Mi vittük vissza a horgosi tranzitzónába, ahol megengedték, hogy ott maradjon éjszakára.
A rendőrök megaláztak minket és nevettek rajtunk. Miközben vertek minket, viccelődtek. Azt mondták: “Basszátok meg! Basszátok meg, muszlimok! A muszlimok állatok!” (“Fuck you! Fuck muslims! Muslims are animals!”) Aztán sorba állítottak minket és mondták, hogy üljünk le. Mindannyiunktól megkérdezték, hogy hová valósiak vagyunk. Közben továbbra is ütlegeltek minket. Mindegy volt, hogy a sor szélén vagy közepén ültél. Ha úgy tartotta kedvük, megütöttek. Amikor valamelyikünk megpróbált más pozíciót felvenni, vagy kicsit kilógott a sorból, akkor kivitték, megverték, majd visszalökték és azt mondták neki: “ülj egyenesen!” (“Sit straight!”) Soha életemben nem féltem még ennyire. Soha nem vertek még meg így, és soha senkit nem láttam, aki így vert volna egy másik embert.
A rendőrök elkezdtek átkutatni minket. Átkutatták a kabátjainkat. A táskáinkat ledobták a földre és a lábukkal kezdtek el beletúrni, hogy megnézzék, mi van bennük. Aztán kirugdosták a tartalmukat és azt mondták nekünk: “Pakoljátok össze a táskátokat újra!”(“Pack your bags back up again!”) Minderre csak néhány másodpercet adtak. Aki nem tudott elég gyorsan pakolni, azt megint megütötték, és azt mondták neki: “gyorsabban!” (“Faster!”) Arra kényszerítettek, hogy levegyük a ruháinkat, és tovább vertek minket.
Aztán újra leültettek minket és visszaadták a ruháinkat. Odahoztak egy rendőrségi kisteherautót. Volt benne egy rész ülésekkel, oda kellett ülnünk. Horgoshoz vittek minket, ahol ki kellett szállnunk. Az autó ajtajánál egy kutya állt, és amikor valamelyikünk megpróbált kiszállni, a kutya ráugrott és ugatott, félelmetesen viselkedett. Ezután újra egy sorba rendeztek minket, és az egyik rendőr gázsprayt vett elő. De aztán a szerb oldalon is megjelent egy rendőrautó, úgyhogy nem merte használni. Az autó megállt a határ szerb oldalán.
Adtak nekünk egy papírt és megkérdezték, milyen nyelven beszélünk. A papíron ez a szöveg állt: “Illegálisan léptük át a magyar határt. Most már tudjuk, hogy legálisan is átjuthatunk a tranzitzónán keresztül”, és “amennyiben erőszakos bánásmódot tapasztaltunk, feljelentést tehetünk”, de arról már nem volt szó, hogy mégis hogyan tehetnénk ezt meg. A szöveget hangosan fel kellett olvasnunk, miközben lefilmeztek minket.
Aztán visszatoloncoltak minket. A nap már felkelt, mire Szerbiába értünk. Ilyen hosszú ideig tartottak ott minket. A szerb rendőrség nem kérdezte meg, hogy megvertek-e. Régebben még megkérdezték, de mostanában már nem törődnek vele. Horgos felé irányítottak minket. Próbáltunk beszélni velük, de ők csak annyit mondtak, hogy menjünk. Senki nem kérdez tőlünk semmit. Senki nem akar minket meghallgatni.
