A Bicskei Befogadó Állomást kiürítik. A BÁH honlapján olvasható leírás szerint a tábort 1989-ben hozták létre, erdélyi kérelmezők, illetve a délszláv háborúból és a volt szovjet tagállamokból érkező menekültek befogadására. Később új funkciót kapott, és immár az Európán kívüli országokból érkező menedékkérőket is fogadta. Azt, hogy mi fog történni a jelenleg a táborban élő, hónapok óta a döntésükre váró emberekkel, senki sem tudja, de néhányan közülük levelet kaptak, amelyben közlik velük, hogy december 15-én egy másik táborba fogják vinni őket. A táborban elszállásolt menedékkérők és menekültek életének persze eddig is része volt a jövőjükkel kapcsolatos örökös bizonytalanság, de most, hogy a BÁH bejelentette a tábor bezárását, a létbizonytalanság érzése még inkább kézzelfoghatóvá vált.
A Migszol néhány tagja októberben és novemberben is látogatta a táborban élő embereket, hogy még többet tudjunk meg a helyzetről.
A tábor közelébe érve a tábor fejlesztésére szánt külföldi támogatásokat hirdető plakátok tűntek fel. Csoportunk közérdekű adatigénylést nyújtott be a Belügyminisztériumnak, amelyben megkérdeztük, az elmúlt 10 évben mennyi külföldi támogatásban részesült az intézmény, illetve a hazai költségvetésből mennyit költöttek rá. Persze amíg nem kapunk erre választ, nem tudhatjuk, mennyi segítséget kapott az állam a tábor fenntartásához, ugyanakkor a több mint másfél milliárd forintnyi svájci támogatást hirdető plakátot elnézve okkal merült fel bennünk a kérdés, miért is kell valójában a befogadóállomást bezárni.
A vasárnap délutánon, amikor megérkezünk, a tábor szinte üresnek tűnik. Farooq, akivel mindkét látogatásunk alkalmával találkoztunk, azt mondja, 40 és 80 közé tehető a tábor jelenlegi lakóinak a száma, ami meglehetősen alacsony szám ahhoz képest, hogy az intézmény akár 400-450 személy befogadására is képes lenne. Vasárnaponként a tábor lakói közül sokan járnak egy amerikai templomba, így amikor megérkezünk, a tábor még a valóságosnál is kihaltabbnak tűnik. A 'Budapest utcai' bejárat közelében - ahová az internetelérés miatt járnak elsősorban az emberek - lakókonténerek jelenléte emlékeztet minket 2015 nyarára, amikor a tábor éppen zsúfolásig tele volt.
Ahogy a templomba járó csoport visszaérkezik az egyház által biztosított autókkal, a bejárat környéke hirtelen élettel telik meg, mi pedig szórólapokat osztunk a menekülteknek és menedékkérőknek szóló OLIve hétvégi kurzusokról, illetve a Migszol 4 éves születésnapi bulijáról. A CEU OLIve programja elfoglaltságot ad és egyetemi tanulmányokra készíti fel a résztvevőket, akik angol nyelvi és különböző tudományos kurzusokra járhatnak, vitákon és szemináriumokon vehetnek részt. A Migszol szülinapi bulijára mindenkit meghívunk, abban még csak reménykedve, hogy mindenki útiköltségét fogjuk tudni állni.
Az emberek elmondása alapján a táborban rossz a hangulat, mindenki a menedékkérelmét illető döntésre vár. Beszélgetésbe elegyedünk kubai, szír, kurd, kameruni, afgán, pakisztáni és örmény menedékkérőkkel is. Mindannyian hosszadalmas úton jutottak el Bicskére, sokan már másik tábort, vagy a menekültügyi őrizetetet is megjárták, mire ide kerültek. Nagyon is tisztában vannak a különböző táborok körülményeivel. Bár a bicskei tábor sem egy luxusrezidencia, a körülmények azért még így is sokkal jobbak itt, mint a többi táborban. Vannak, akik attól félnek, hogy a rettenetes körmendi sátortáborba fognak kerülni, ahol már az ősszel is majd megfagytak az emberek. El lehet képzelni, hogy télen milyen ott a helyzet. Egy iraki kurd férfi, volt mérnökhallgató azt mondja, először a debreceni táborba került, aztán Nagyfára, végül Bicskén kötött ki. Aggódik amiatt, hogy mi lesz ezután, különösen mert ő is részt vesz a Budapesten tartott OLIve programban, illetve szeretne dolgozni, de amíg nem kap valamiféle státuszt, addig ez nem lehetséges.
Egy kameruni férfi azt mondja, korábban 5 hónapot menekültügyi őrizetben töltött, ami az egészségügyi állapotát is negatívan befolyásolta, vérnyomásproblémája romlott a bent töltött idő alatt. Végül 1000 euró befizetésével kiváltotta magát az őrizetből, így került Bicskére. Továbbra is a döntésére vár, de legalább annyival könnyebb helyzetben van így, hogy szabadon ki - és bejárhat a táborba.
Afgán barátunk, Farooq szintén hónapok óta várja, hogy maradhasson, noha menedékkérelmét már 5 alkalommal elutasították, annak ellenére, hogy a hazájában koránt sincs minden rendben - elég csak a nemzetközi internetes portálok kapcsolódó főcímeire tekinteni, amelyek hemzsegnek a “bomba”, “robbanás”, “gyikosság”, “fenyegetés”, “talibán”, “sérültek” szavaktól. Azt mondja, korábban elkezdett magyarul tanulni, de aztán rájött, hogy semmi értelme, amíg ilyen bizonytalan a helyzete, és egyáltalán nem biztos, hogy maradhat. És bár már nem sok reménye maradt, kicsit azért mégis reménykedik benne, hogy ez még megtörténhet.
Sokan a hivatalos szervekkel szembeni elégedetlenségüket is kifejezik. A BÁH ügyintézőiben nem bíznak meg, mert mást tesznek, mint amit mondanak nekik. Maga a menekültügyi rendszer működése is teljesen átláthatatlan a számukra, ahogy Farooq fogalmaz: az, hogy ki kap menekültstátuszt és ki nem, csupán a szerencsén múlik. Ugyanezt fogalmazza meg a kameruni férfi is, amikor azt mondja: “te csupán egy dolgot tehetsz: imádkozz!” A civil szervezetekkel szemben már nagyobb a bizalmuk, ugyanakkor róluk az a véleményük, nem biztos, hogy tudnak a valódi problémájukon segíteni. Például az egyházi közösségben, akiknek a révén a keresztény lakók tempolomba járhatnak, megpróbálnak abban is segíteni, hogy ételt, illetve ügyvédet szerezzenek, segítenek változatosságot hozni a velük kapcsolatban álló lakók életébe, de a menekültügyi eljárásba nincs beleszólásuk. A lakóknak az újságírók is kezdenek a terhükre lenni, akik csak jönnek-mennek, jelenlétük azonban semmiféle változást nem hoz a helyzetükben.
A szervezetek kénytelenek egy egyre inkább ellenséges közegben végezni a munkájukat, mozgásterük pedig egyre csak szűkül. A hivatalos civil szervezetek és más csoportok, mint a Migszol is, csupán tanúi lehetnek a magyar menekültügyi rendszer szétverésének - amelynek a bicskei tábor bezárása csupán egy újabb állomása. A szervezeteknek a tábor lakóihoz hasonlóan nincs más választásuk, mint beletörődni a helyzetbe.
Egy kubai férfi, akivel beszélünk, szintén mély kiábrándultságának ad hangot. A férfi a feleségével együtt érkezett, menedékkérelmüket azonban - annak ellenére, hogy házasok -, külön-külön bírálták el, így jöhetett létre az a különös helyzet, hogy ő menekültstátuszt kapott, felesége kérelmét azonban elutasították. És bár a két eljárás külön-külön folyt, a felesége kérelmének az elutasítása azt eredményezte, hogy az ő pozitív döntését is negatívra változtatták. A BÁH ügyintézője azt tanácsolta nekik, hogy a felesége fellebbezzen a döntés ellen, ő pedig kérvényezzen egy új menekültügyi eljárást. Később kiderült, a felesége eljárásában hiba történt, és eredetileg az ő ügyét is pozitívan bírálták el, így most mindkettejüknek újra be kellett adniuk a kérelmüket. Az ügy már 10 hónapja húzódik.
A kubai párnak, Farooq-hoz hasonlóan, valószínűleg Körmenden, Vámosszabadiban vagy Kiskunhalason kell majd kivárniuk menekültügyi eljárásuk fejleményeit. Ezek a helyek mind távol esnek Budapesttől, ahol az integrációra jóval nagyobb esélyük, több lehetőségük lehetne. Körmend 3 óra és 20 perc, Vámosszabadi 2 óra, Kiskunhalas pedig 3 óra vonatútra helyezkedik el a fővárostól. A várostól, ahová a bicskei tábor lakói eddig rendszeresen jártak, hogy ne legyenek teljesen elvágva a külvilágtól, és hogy elkezdhessék felépíteni reménybeli új életüket.
A vasárnap délutánon, amikor megérkezünk, a tábor szinte üresnek tűnik. Farooq, akivel mindkét látogatásunk alkalmával találkoztunk, azt mondja, 40 és 80 közé tehető a tábor jelenlegi lakóinak a száma, ami meglehetősen alacsony szám ahhoz képest, hogy az intézmény akár 400-450 személy befogadására is képes lenne. Vasárnaponként a tábor lakói közül sokan járnak egy amerikai templomba, így amikor megérkezünk, a tábor még a valóságosnál is kihaltabbnak tűnik. A 'Budapest utcai' bejárat közelében - ahová az internetelérés miatt járnak elsősorban az emberek - lakókonténerek jelenléte emlékeztet minket 2015 nyarára, amikor a tábor éppen zsúfolásig tele volt.
Ahogy a templomba járó csoport visszaérkezik az egyház által biztosított autókkal, a bejárat környéke hirtelen élettel telik meg, mi pedig szórólapokat osztunk a menekülteknek és menedékkérőknek szóló OLIve hétvégi kurzusokról, illetve a Migszol 4 éves születésnapi bulijáról. A CEU OLIve programja elfoglaltságot ad és egyetemi tanulmányokra készíti fel a résztvevőket, akik angol nyelvi és különböző tudományos kurzusokra járhatnak, vitákon és szemináriumokon vehetnek részt. A Migszol szülinapi bulijára mindenkit meghívunk, abban még csak reménykedve, hogy mindenki útiköltségét fogjuk tudni állni.
Az emberek elmondása alapján a táborban rossz a hangulat, mindenki a menedékkérelmét illető döntésre vár. Beszélgetésbe elegyedünk kubai, szír, kurd, kameruni, afgán, pakisztáni és örmény menedékkérőkkel is. Mindannyian hosszadalmas úton jutottak el Bicskére, sokan már másik tábort, vagy a menekültügyi őrizetetet is megjárták, mire ide kerültek. Nagyon is tisztában vannak a különböző táborok körülményeivel. Bár a bicskei tábor sem egy luxusrezidencia, a körülmények azért még így is sokkal jobbak itt, mint a többi táborban. Vannak, akik attól félnek, hogy a rettenetes körmendi sátortáborba fognak kerülni, ahol már az ősszel is majd megfagytak az emberek. El lehet képzelni, hogy télen milyen ott a helyzet. Egy iraki kurd férfi, volt mérnökhallgató azt mondja, először a debreceni táborba került, aztán Nagyfára, végül Bicskén kötött ki. Aggódik amiatt, hogy mi lesz ezután, különösen mert ő is részt vesz a Budapesten tartott OLIve programban, illetve szeretne dolgozni, de amíg nem kap valamiféle státuszt, addig ez nem lehetséges.
Egy kameruni férfi azt mondja, korábban 5 hónapot menekültügyi őrizetben töltött, ami az egészségügyi állapotát is negatívan befolyásolta, vérnyomásproblémája romlott a bent töltött idő alatt. Végül 1000 euró befizetésével kiváltotta magát az őrizetből, így került Bicskére. Továbbra is a döntésére vár, de legalább annyival könnyebb helyzetben van így, hogy szabadon ki - és bejárhat a táborba.
Afgán barátunk, Farooq szintén hónapok óta várja, hogy maradhasson, noha menedékkérelmét már 5 alkalommal elutasították, annak ellenére, hogy a hazájában koránt sincs minden rendben - elég csak a nemzetközi internetes portálok kapcsolódó főcímeire tekinteni, amelyek hemzsegnek a “bomba”, “robbanás”, “gyikosság”, “fenyegetés”, “talibán”, “sérültek” szavaktól. Azt mondja, korábban elkezdett magyarul tanulni, de aztán rájött, hogy semmi értelme, amíg ilyen bizonytalan a helyzete, és egyáltalán nem biztos, hogy maradhat. És bár már nem sok reménye maradt, kicsit azért mégis reménykedik benne, hogy ez még megtörténhet.
Sokan a hivatalos szervekkel szembeni elégedetlenségüket is kifejezik. A BÁH ügyintézőiben nem bíznak meg, mert mást tesznek, mint amit mondanak nekik. Maga a menekültügyi rendszer működése is teljesen átláthatatlan a számukra, ahogy Farooq fogalmaz: az, hogy ki kap menekültstátuszt és ki nem, csupán a szerencsén múlik. Ugyanezt fogalmazza meg a kameruni férfi is, amikor azt mondja: “te csupán egy dolgot tehetsz: imádkozz!” A civil szervezetekkel szemben már nagyobb a bizalmuk, ugyanakkor róluk az a véleményük, nem biztos, hogy tudnak a valódi problémájukon segíteni. Például az egyházi közösségben, akiknek a révén a keresztény lakók tempolomba járhatnak, megpróbálnak abban is segíteni, hogy ételt, illetve ügyvédet szerezzenek, segítenek változatosságot hozni a velük kapcsolatban álló lakók életébe, de a menekültügyi eljárásba nincs beleszólásuk. A lakóknak az újságírók is kezdenek a terhükre lenni, akik csak jönnek-mennek, jelenlétük azonban semmiféle változást nem hoz a helyzetükben.
A szervezetek kénytelenek egy egyre inkább ellenséges közegben végezni a munkájukat, mozgásterük pedig egyre csak szűkül. A hivatalos civil szervezetek és más csoportok, mint a Migszol is, csupán tanúi lehetnek a magyar menekültügyi rendszer szétverésének - amelynek a bicskei tábor bezárása csupán egy újabb állomása. A szervezeteknek a tábor lakóihoz hasonlóan nincs más választásuk, mint beletörődni a helyzetbe.
Egy kubai férfi, akivel beszélünk, szintén mély kiábrándultságának ad hangot. A férfi a feleségével együtt érkezett, menedékkérelmüket azonban - annak ellenére, hogy házasok -, külön-külön bírálták el, így jöhetett létre az a különös helyzet, hogy ő menekültstátuszt kapott, felesége kérelmét azonban elutasították. És bár a két eljárás külön-külön folyt, a felesége kérelmének az elutasítása azt eredményezte, hogy az ő pozitív döntését is negatívra változtatták. A BÁH ügyintézője azt tanácsolta nekik, hogy a felesége fellebbezzen a döntés ellen, ő pedig kérvényezzen egy új menekültügyi eljárást. Később kiderült, a felesége eljárásában hiba történt, és eredetileg az ő ügyét is pozitívan bírálták el, így most mindkettejüknek újra be kellett adniuk a kérelmüket. Az ügy már 10 hónapja húzódik.
A kubai párnak, Farooq-hoz hasonlóan, valószínűleg Körmenden, Vámosszabadiban vagy Kiskunhalason kell majd kivárniuk menekültügyi eljárásuk fejleményeit. Ezek a helyek mind távol esnek Budapesttől, ahol az integrációra jóval nagyobb esélyük, több lehetőségük lehetne. Körmend 3 óra és 20 perc, Vámosszabadi 2 óra, Kiskunhalas pedig 3 óra vonatútra helyezkedik el a fővárostól. A várostól, ahová a bicskei tábor lakói eddig rendszeresen jártak, hogy ne legyenek teljesen elvágva a külvilágtól, és hogy elkezdhessék felépíteni reménybeli új életüket.
RSS Feed