Öt Migszol tag utazott Debrecenbe, hogy menekültekkel és menedékkérőkkel beszélgessenek, akik nagyon örültek a viszontlátásnak. Szerencsés módon sikerült szóba elegyednünk olyan menedékkérőkkel is, akiket nemrég engedtek ki a debreceni őrzött szállásról. Néhány menekült, akivel beszéltünk, részt vett a májusitüntetésen is. A tiltakozó akciónk még túl korán zajlott le ahhoz, hogy lássuk a hatásait; az itt élők nem érzékelték, hogy bármi változott volna a menekülttáborban vagy az őrzött szálláson. Jóllehet, mi valljuk, hogy menedékkérőket és menekülteket nem kellene táborban tartani, amíg ez a helyzet fennáll, addig azon kell dolgoznunk, hogy a befogadás és itt élés feltételei javuljanak a táborban.
Kiskorúak elzárása és jogi segítségnyújtás hiánya
Egy tizenhét éves sierra leone-i menekült osztotta meg velünk történetét. A Migszol-tüntetést megelőzően hat hónapig volt elzárva, mivel útlevél nélkül lépett be Magyarország területére. Sok barátot szerzett a börtönben, és felidézte, hogy neki és a többi menedékkérőnek szinte naponta kellett erőszakkal szembesülniük: az őrökkel való vita, nézeteltérés eredménye a fizikai bántalmazás, vagy a menedékkérő pénzének elvesztése lehetett. Soha nem kapott ügyvédet vagy szociális munkást.
A debreceni nyitott menekülttáborba kiengedett ex-foglyokkal beszélgetve számunkra is kiderült, hogy az egy szociális munkásra eső elzártak száma nagyon magas. A kommunikáció szintén problematikus, továbbá annak ténye, hogy az őrzött szállásokon az állam által kirendelt ügyvédek öt-tíz percet tudnak hetente az ügyfelükkel tölteni, illetve az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei jobban jelen vannak a táborban, mint az állam által kirendelt ügyvédek, nyilvánvalóvá teszik azt, hogy a menekültek és menedékkérők számára a magyar állam nem biztosít elégséges hozzáférést a jogi segítséghez és képviselethez.
Egy másik menekült, aki csatlakozott a tüntetésünkhöz, és akit korábban négy hónapig tartottak börtönben, elmondta, hogy amióta Magyarországon van, csak az őrök rasszizmusával szembesül, és azzal, hogy nincs ügyvédje. A Migszol különösen aggasztónak tartja, hogy a menedékkérők számára nincs megfelelő jogi segítségnyújtás, mivel egy működő menekültügyi-rendszernek elengedhetetlen része a jogi képviselet.
Egy húszéves menedékkérő örömmel látta, hogy a Migszol újból a táborba látogatott, ugyanakkor nagyon aggódott a Bulgáriába történő toloncolás lehetősége miatt; erről a Migszol korábban írt. Rémült volt, mivel senki sem közölt vele bármilyen információt az esetleges kitoloncolásról. Elmondta, hogyan kínozták meg a bolgár rendőrök a börtönben, ahol tíz hónapot töltött. Köszönettel tartozunk neki, mivel a meghatalmazását adta nekünk (írásban is), hogy lefényképezzük a testén a kínzás nyomait. A következő blogposztunkban részletesebben is megvitatjuk a Bulgáriában tapasztalható állapotokat, addig is további információ található erről a témáról egy friss UNHCR jelentésben.
Vannak barátságos börtönőrök is, akik szóba elegyednek a menekültekkel, például az egyik őr zenéről beszélgetett egy menekülttel. Örömmel hallottunk pozitív tapasztalatot is, habár egy börtön még barátságos őrökkel is börtön marad, és hasonló beszélgetés a zenéről megtörténhetne a városban találkozva is, barátságos környezetben."
Tiltakozásról kaptunk hírt Nyírbátorból, egy kicsi, észak-kelet magyarországi városból, ahol közösségi és őrzött szállás is van. Egy menekült beszámolója alapján az őrök a táborban szóban és fizikailag is bántalmazzák a bezárt menekülteket. Az éhségsztrájkokon kívül a tiltakozás egyéb módjáról is hallottunk, ülősztrájkról, illetve az ajkak összevarrásáról. Azonban ha az őr meglát valakit összevarrt szájjal, akkor azt a menekültet az ún. “elkülönítő-blokk”-ba viszik, ahol az orvos beinjekciózza “valamivel, amitől egy hétig is alszol”. Hallotunk egy iraki kurd esetéről, akit az elkülönítő helyiségbe raktak és felszólították, hogy szedje ki a varratokat a szájából, ha ki akar onnan szabadulni. Végül két nap múlva kiengedték onnan, és őt is beinjekciózták nyugtatóval, amelytől több napig aludt.
Friss információink nincsenek ezekről az éhségsztrájkokról, mivel mostanában nem tudtunk ellátogatni Nyírbátorba, de ezeket a híreket nagyon aggasztónak találjuk, és szeretnénk a figyelmet felhívni arra, hogyan kellene megfelelően bánni azokkal az emberekkel, akik a tiltakozásnak ezt a módját választják; erről írtunk korábban is.
Jó hírek: barátságos szociális munkások és kedves őrök
Azonban nem minden hír negatív. Az itt élők megemlítették, hogy bár a szociális munkások rendszerint keveset beszélnek angolul, azért rendesek a menekültekkel; ugyanakkor szeretnék, ha ügyvédjük is lenne. Vannak barátságos börtönőrök is, akik szóba elegyednek a menekültekkel, az egyik őr zenéről beszélgetett egy menekülttel. Örömmel hallottunk pozitív tapasztalatot is, habár egy börtön még barátságos őrökkel is börtön marad, és hasonló beszélgetés a zenéről megtörténhetne a városban találkozva is, barátságos környezetben.” Hasonló pozitív híreket kaptunk a békéscsabai közösségi szállásról, a román határ mellől: boldogan hallottuk, hogy a szociális munkások és az őrök rendkívül emberségesek és kedvesek, senki nem emlékezett rasszista vagy erőszakos megnyilvánulásokra. Reméljük, hogy a többi tábor személyzete is követni fogja a Békéscsabán dolgozók példáját.
Ugyanakkor azt is hallottuk, hogy az elmúlt négy hónapban a menedékkérők legalább 15 esetben tiltakoztak éhségsztrájkkal a Bulgáriába és Romániába történő kitoloncolás ellen. Bízunk benne, hogy hamarosan el tudunk látogatni a békéscsabai menekülttáborba.
Visszatérvén a jó hírekre is, remélhetőleg nem keltjük azt a benyomást, hogy a Migszol a látogatások során csak az aggasztó és rossz hírek begyűjtésével foglalkozik. Ugyanis minél többször látogatunk el Debrecenbe, annál több barátságot kötünk a táborban élőkkel, és egyre jobb hangulatban töltünk időt egymással, mint az alábbi szelfi is mutatja.