Ez a második blogbejegyzésünk, melynek témái a Magyarországon fogvatartott menedékkérők – a témával kapcsolatos sorozat bevezetőjét itt olvashatod!
Az Emberi Jogok Európai Bírósága július 3.-án Mr. Quadam Shah Mohammadi menedékkérő esetében kimondta, hogy a férfi Ausztriából Magyarországra történő deportálása nem vezetne a Dublin II rendelkezés megsértéséhez.
Mr. Mohammadi állítása szerint a deportálás következtében embertelen és megalázó bánásmódban lenne része, rettenetes körülmények között tartanák fogva, ráadásul fennállna annak a veszélyes, hogy Magyarországról Szerbiába deportálják. Elnézést kérünk olvasóinktól, hogy csak most, két hónappal az eset után jelenik meg ez a blogbejegyzés az ítélettel kapcsolatban, de úgy érezzük, elengedhetetlenül fontos megosztani véleményünket, hiszen a bírói döntés hosszú éveken keresztül meghatározhatja sok ember életét. Tesszük ezt azért is, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága meglehetősen ritkán foglalkozik a magyar menekültügyi rendszerrel. Először is, kezdjük a háttér információkkal:
Ki Mohammadi?
Mielőtt a döntést illetően elmélyülnénk gondolatainkban és kritikáinkban, vegyük sorra az eset részleteit. Mohammadi, aki valószínűleg 1995 körül született (és nincs tisztában pontos születési dátumával), Afganisztánból, Ghzani városából érkezett. Apja halálát követően hat évvel elmenekült Afganisztánból, az Európába vezető utat jórészt gyalog téve meg. Görögországban, ahol a menekültügyi rendszer évek óta nem működik megfelelően, Mohammadit nem regisztrálták menedékkérőként, hanem folytatja útját Magyarországra, ahol nem sokkal azután, hogy átlépte a határt, menekült státuszt igényelt. Mohammadi szerint nem történt eredményes és megfelelő eljárás életkora megállapításához. Rövid idő elteltével, amit egy magyar menekülttáborban töltött el, Mohammadi folytatta az útját Ausztriába, és ott igényelt menekültstátuszt.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága július 3.-án Mr. Quadam Shah Mohammadi menedékkérő esetében kimondta, hogy a férfi Ausztriából Magyarországra történő deportálása nem vezetne a Dublin II rendelkezés megsértéséhez.
Mr. Mohammadi állítása szerint a deportálás következtében embertelen és megalázó bánásmódban lenne része, rettenetes körülmények között tartanák fogva, ráadásul fennállna annak a veszélyes, hogy Magyarországról Szerbiába deportálják. Elnézést kérünk olvasóinktól, hogy csak most, két hónappal az eset után jelenik meg ez a blogbejegyzés az ítélettel kapcsolatban, de úgy érezzük, elengedhetetlenül fontos megosztani véleményünket, hiszen a bírói döntés hosszú éveken keresztül meghatározhatja sok ember életét. Tesszük ezt azért is, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága meglehetősen ritkán foglalkozik a magyar menekültügyi rendszerrel. Először is, kezdjük a háttér információkkal:
Ki Mohammadi?
Mielőtt a döntést illetően elmélyülnénk gondolatainkban és kritikáinkban, vegyük sorra az eset részleteit. Mohammadi, aki valószínűleg 1995 körül született (és nincs tisztában pontos születési dátumával), Afganisztánból, Ghzani városából érkezett. Apja halálát követően hat évvel elmenekült Afganisztánból, az Európába vezető utat jórészt gyalog téve meg. Görögországban, ahol a menekültügyi rendszer évek óta nem működik megfelelően, Mohammadit nem regisztrálták menedékkérőként, hanem folytatja útját Magyarországra, ahol nem sokkal azután, hogy átlépte a határt, menekült státuszt igényelt. Mohammadi szerint nem történt eredményes és megfelelő eljárás életkora megállapításához. Rövid idő elteltével, amit egy magyar menekülttáborban töltött el, Mohammadi folytatta az útját Ausztriába, és ott igényelt menekültstátuszt.
A Nyírbátori Örzött Szálláson éhségsztrájkba kezdett egy, a Dublini rendelet alapján visszatoloncolt menedékkérő.
És mi a helyzet a Strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságával?
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy tud befolyást gyakorolni, hogy nem csupán az Európai menedékügyi politika felett bíráskodik, hanem ezek számára irányelveket is meghatároz. Erre példa a bíróság 2011-ben hozott döntése, melynek értelmében megakadályozandó a menedékkérők Görögországba történő visszatoloncolását annak eredményeként, hogy számos európai ország ezt már a döntéshozatal előtt leállította.
Most pedig szemügyre vesszük a most született ítéletet és megosztjuk veletek észrevételeinket és véleményünket. A Migszol számára az ítélettel kapcsolatban az a legaggasztóbb, hogy az adott esetben az elmélet (törvény) fontosabbnak tűnik, mint az, ami a gyakorlatban történik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban ECHR) szavaival élve:
„A 2011-ben és 2012-ben publikált jelentések riasztó képet festettek Magyarországról, mint menedéknyújtó országról, különösen ami a menedékkérők továbbküldését érinti. Mindezek ellenére sem emiatt, sem pedig a nemrég napvilágot látott, menedékkérőket érintő törvények fényében sem szükséges, hogy az új Dublini rendeletet elfogadó Magyarországra való átszállításával kapcsolatban a kérelmező igénye a Dublin Rendelkezés Hármas cikkének megszegéséhez vezessen.”
Magyarul: számos jelentés kimondja, hogy a magyar menekültellátó rendszer nem működik, a kormány pedig olyan új törvényeket vezetett be, melyeknek célja azt mutatni, hogy Magyarország elhivatottan törekszik arra, hogy jobban lássa el feladatát. Az ECHR elhiszi, hogy Magyarországon javulhat a helyzet, annak ellenére, hogy sem az újonnan hozott törvények, sem pedig egyéb adatok/információk nem utalnak erre. Ezidáig az egyetlen változás az, hogy Magyarország új törvényeket vezetett be, nem pedig az ahogy Magyarország a menedékkérőkkel bánik. Nagy kár, hogy egy ország nem mindig követi a saját maga által hozott törvényeket. A Magyar Helsinki Bizottság nemrég jelentetett meg egy részletes elemzést, melyben górcső alá veszi Magyarország hiányosságait. Sajnos ezt az elemzést azonban nem vették figyelembe a Mohammadi esettel kapcsolatban, mivel azt csak később publikálták. A Migszolnál mi úgy gondoljuk, az emberek életére ilyen nagy hatást gyakoroló döntéseket az aktuális helyzetnek megfelelően kell megalapozni, nem pedig annak reményében, hogy a jövőben csak jobban alakulnak majd a dolgok.
Elméletileg:
Életkor meghatározás történik és kiskorúakat nem tartanak fogva
A gyakorlatban:
Ahhoz, hogy megtudjuk, van-e kiskorú a fogvatartott menedékkérők között, alapvető fontosságú az életkor meghatározás. De:
„A Magyar Helsinki Bizottság hosszú időre visszanyúló, egyedi eseteken alapuló tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a Magyarországon történő életkor meghatározás gyakorlata nem multidiszciplináris jellegű, és figyelmen kívül hagyja a világ különböző tájairól érkezők között lévő különbségeket, melyek a serdüléssel, a gyermekek pszichológiai és érzelmi fejlődésével és kulturális hátterével állnak összefüggésben.”
Jó példa a kormeghatározás vizsgálatának hiányosságaira annak a nyolc fiúnak az esete, akik születési dátuma egy az egyben megegyezett. Egy másik riasztó példa az a nemrég történt eset, amikor a Magyar Helsinki Bizottságnak sikerült kiszabadítania négy serdülőt a börtönből. A négy fiatal mellesleg azt állította, hogy több kiskorúval is találkoztak az őrzött befogadó központokban Magyarországon (idézet az imént ismertetett jelentésből)
Elméletileg:
A fogva tartást csak abban az esetben rendelik el, amennyiben a menedékkérő esetének vizsgálatára sor került.
A gyakorlatban:
Nem így van. Hogy a 2013-as ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (továbbiakban UNHCR) véleményét idézzük:
„A fogvatartás gyakorlása sokszor az egyedi esetek vizsgálatának hiányában és mechanikusan történik. Az ezzel kapcsolatos aggodalomban a Parlament Emberi Jogi főbiztosa is osztozik az UNHCR-rel.”
Elméletileg:
A fogva tartás alternatívájaként lehetőség van óvadék letételére.
Gyakorlatilag:
Ez azt jelenti, hogy egy menedékkérő 500 és 5000 euró közötti összeget fizet azért, hogy kikerüljön a börtönből. Valójában azonban a 19 éves Mohammadi számára, aki nem tud írni és nem rendelkezik ennyi pénzzel, az óvadék nem alternatíva. Az óvadékot a fogva tartással szembeni „alternatívaként” számon tartani tulajdonképpen felháborító, mivel ez a társadalmi osztályt a menekültellátó rendszer részévé teszi: a gazdag menedékkérőknek nem kell börtönbe kerülniük, míg a szegényeknek igen. (A dolognak azonban van egy másik oldala is: találkoztunk olyan menedékkérővel, aki meglehetősen tehetős és aki úgy gondolta, azért került börtönbe, mert volt elég pénze kifizetni az óvadékot).
Elméletileg:
Nem tartanak jogtalanul fogva menedékkérőket.
A gyakorlatban:
Ironikus, de igaz: a törvény annyira homályos és önkényes módon alkalmazható, hogy lényegében lehetővé teszi minden menedékkérő fogvatartását. Az UNHCR szavaival mondva:
„Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága aggasztónak találja, hogy a Tervezetben annyira nem világos a fogva tartással kapcsolatos jogi alapok meghatározása, hogy az nagy teret hagy az egyéni értelmezésnek, mely veszélyezteti a jogbiztonság elvét. A jogbiztonság pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik vezérelve.”
Szeretnénk továbbá észrevételünket közölni azzal kapcsolatban, hogy a bíróságnál mennyit nyom a latba a UNHCR szava a menekültek fogvatartását illetően:
„ 69. A Bíróság emellett azt is megjegyzi, hogy az UNHCR soha nem bocsátott ki olyan nyilatkozatot, melyben felszólította volna az Európai Unió tagországait arra, hogy tartózkodjanak a menedékkérők Magyarországra történő továbbküldésétől a Dublin II vagy a Dublin III Rendelkezés értelmében (mely a Görögországban történt esetet tárgyalja, az M.S.S. kontra Belgium és Görögország, idézve fentebb, valamint az UNHCR 2013 január 2.-án hozott javaslatát, hogy állítsák le a menedékkérők Bulgáriába történő továbbküldését).
Bár az UNHCR munkája rendkívül fontos, problémát okoz, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ekkora jelentőséget tulajdonít a UNHCR nyilatkozatának, mivel a UNHCR elsődleges érdeke az, hogy az egyes országokban a menekültellátó rendszert erősítse, nem pedig az, hogy a menedékkérők szabad mozgását támogassa. Magyarországon játszott szerepük velejárója, hogy taktikusnak (és/vagy diplomatikusnak) kell lenniük (vagy már azok) amikor álláspontjuknak hangot adnak (ha egy másik megközelítés érdekel, olvasd el az ECRE jelentését a Dublin II rendelkezéssel kapcsolatban).
A Migszol végül azt a következtetést vonja le, hogy a Mohammadi esettel kapcsolatos döntés tökéletes példa arra, hogy eszünkbe jusson: a törvényeket lehet és kell is kritizálni. Nem kell mindig a jog alapján keresni, hogy mi helyes és mi nem az. Ezen túl pedig, ha már az döntés született, hogy a magyarországi fogvatartás során embertelen bánásmódban részesülnek az emberek, akkor ez akár azzal is járhatott volna, hogy Mohammadi Magyarországra való deportálása elleni döntés születik. Egy ilyen döntés viszont a Dublin Rendelkezés, valamint a menedékkérők Magyarországra történő deportálása ellen szólna. A Bíróság számára egy ilyen ítélet meghozatala jelentős politikai nézetkülönbségeket is eredményezett volna. Minket a Migszolnál nagyon elkeserít a Mohammadi esetében született döntés, pontosan azért, mert egy másmilyen döntés rengeteg ember életére hatást gyakorolhatott volna.
A történelem során sokan harcoltak azért, hogy választásai joghoz jussanak anélkül, hogy magántulajdonnal rendelkeznének, a nők jogaiért, a más nemi beállítottságúak jogaiért, és hogy csak más ne említsünk, harc a polgárjogokért az USA-ban, az apartheid ellen Dél Afrikában és rengeteg példával tudnánk folytatni a sort. A Migszol a fogva tartás elleni harcot ezen harcok folytatásaként látja, a XXI.-ik században.
Más szavakkal kifejezve: ha a törvény úgy tartja, hogy a fogva tartás megalapozott, akkor szerintünk az a törvény rossz.
U.I.: Nemrég a Migszol tudomására jutott több olyan eset is, melyek esetében az Európai Unió, a törvény és a szavak figyelmen kívül hagyták a valóságot. 2013 februárjában egy afgán menekült panaszt tett az Európai Uniónál a menekültekként elismert személyek integrációs lehetőségeivel kapcsolatban. A válasz nem kevesebb, mint másfél évvel később, 2014 Augusztusában érkezett – olvasd el az itt álló dokumentumot, hogy a saját szemeddel győződj meg róla!
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy tud befolyást gyakorolni, hogy nem csupán az Európai menedékügyi politika felett bíráskodik, hanem ezek számára irányelveket is meghatároz. Erre példa a bíróság 2011-ben hozott döntése, melynek értelmében megakadályozandó a menedékkérők Görögországba történő visszatoloncolását annak eredményeként, hogy számos európai ország ezt már a döntéshozatal előtt leállította.
Most pedig szemügyre vesszük a most született ítéletet és megosztjuk veletek észrevételeinket és véleményünket. A Migszol számára az ítélettel kapcsolatban az a legaggasztóbb, hogy az adott esetben az elmélet (törvény) fontosabbnak tűnik, mint az, ami a gyakorlatban történik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban ECHR) szavaival élve:
„A 2011-ben és 2012-ben publikált jelentések riasztó képet festettek Magyarországról, mint menedéknyújtó országról, különösen ami a menedékkérők továbbküldését érinti. Mindezek ellenére sem emiatt, sem pedig a nemrég napvilágot látott, menedékkérőket érintő törvények fényében sem szükséges, hogy az új Dublini rendeletet elfogadó Magyarországra való átszállításával kapcsolatban a kérelmező igénye a Dublin Rendelkezés Hármas cikkének megszegéséhez vezessen.”
Magyarul: számos jelentés kimondja, hogy a magyar menekültellátó rendszer nem működik, a kormány pedig olyan új törvényeket vezetett be, melyeknek célja azt mutatni, hogy Magyarország elhivatottan törekszik arra, hogy jobban lássa el feladatát. Az ECHR elhiszi, hogy Magyarországon javulhat a helyzet, annak ellenére, hogy sem az újonnan hozott törvények, sem pedig egyéb adatok/információk nem utalnak erre. Ezidáig az egyetlen változás az, hogy Magyarország új törvényeket vezetett be, nem pedig az ahogy Magyarország a menedékkérőkkel bánik. Nagy kár, hogy egy ország nem mindig követi a saját maga által hozott törvényeket. A Magyar Helsinki Bizottság nemrég jelentetett meg egy részletes elemzést, melyben górcső alá veszi Magyarország hiányosságait. Sajnos ezt az elemzést azonban nem vették figyelembe a Mohammadi esettel kapcsolatban, mivel azt csak később publikálták. A Migszolnál mi úgy gondoljuk, az emberek életére ilyen nagy hatást gyakoroló döntéseket az aktuális helyzetnek megfelelően kell megalapozni, nem pedig annak reményében, hogy a jövőben csak jobban alakulnak majd a dolgok.
Elméletileg:
Életkor meghatározás történik és kiskorúakat nem tartanak fogva
A gyakorlatban:
Ahhoz, hogy megtudjuk, van-e kiskorú a fogvatartott menedékkérők között, alapvető fontosságú az életkor meghatározás. De:
„A Magyar Helsinki Bizottság hosszú időre visszanyúló, egyedi eseteken alapuló tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a Magyarországon történő életkor meghatározás gyakorlata nem multidiszciplináris jellegű, és figyelmen kívül hagyja a világ különböző tájairól érkezők között lévő különbségeket, melyek a serdüléssel, a gyermekek pszichológiai és érzelmi fejlődésével és kulturális hátterével állnak összefüggésben.”
Jó példa a kormeghatározás vizsgálatának hiányosságaira annak a nyolc fiúnak az esete, akik születési dátuma egy az egyben megegyezett. Egy másik riasztó példa az a nemrég történt eset, amikor a Magyar Helsinki Bizottságnak sikerült kiszabadítania négy serdülőt a börtönből. A négy fiatal mellesleg azt állította, hogy több kiskorúval is találkoztak az őrzött befogadó központokban Magyarországon (idézet az imént ismertetett jelentésből)
Elméletileg:
A fogva tartást csak abban az esetben rendelik el, amennyiben a menedékkérő esetének vizsgálatára sor került.
A gyakorlatban:
Nem így van. Hogy a 2013-as ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (továbbiakban UNHCR) véleményét idézzük:
„A fogvatartás gyakorlása sokszor az egyedi esetek vizsgálatának hiányában és mechanikusan történik. Az ezzel kapcsolatos aggodalomban a Parlament Emberi Jogi főbiztosa is osztozik az UNHCR-rel.”
Elméletileg:
A fogva tartás alternatívájaként lehetőség van óvadék letételére.
Gyakorlatilag:
Ez azt jelenti, hogy egy menedékkérő 500 és 5000 euró közötti összeget fizet azért, hogy kikerüljön a börtönből. Valójában azonban a 19 éves Mohammadi számára, aki nem tud írni és nem rendelkezik ennyi pénzzel, az óvadék nem alternatíva. Az óvadékot a fogva tartással szembeni „alternatívaként” számon tartani tulajdonképpen felháborító, mivel ez a társadalmi osztályt a menekültellátó rendszer részévé teszi: a gazdag menedékkérőknek nem kell börtönbe kerülniük, míg a szegényeknek igen. (A dolognak azonban van egy másik oldala is: találkoztunk olyan menedékkérővel, aki meglehetősen tehetős és aki úgy gondolta, azért került börtönbe, mert volt elég pénze kifizetni az óvadékot).
Elméletileg:
Nem tartanak jogtalanul fogva menedékkérőket.
A gyakorlatban:
Ironikus, de igaz: a törvény annyira homályos és önkényes módon alkalmazható, hogy lényegében lehetővé teszi minden menedékkérő fogvatartását. Az UNHCR szavaival mondva:
„Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága aggasztónak találja, hogy a Tervezetben annyira nem világos a fogva tartással kapcsolatos jogi alapok meghatározása, hogy az nagy teret hagy az egyéni értelmezésnek, mely veszélyezteti a jogbiztonság elvét. A jogbiztonság pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik vezérelve.”
Szeretnénk továbbá észrevételünket közölni azzal kapcsolatban, hogy a bíróságnál mennyit nyom a latba a UNHCR szava a menekültek fogvatartását illetően:
„ 69. A Bíróság emellett azt is megjegyzi, hogy az UNHCR soha nem bocsátott ki olyan nyilatkozatot, melyben felszólította volna az Európai Unió tagországait arra, hogy tartózkodjanak a menedékkérők Magyarországra történő továbbküldésétől a Dublin II vagy a Dublin III Rendelkezés értelmében (mely a Görögországban történt esetet tárgyalja, az M.S.S. kontra Belgium és Görögország, idézve fentebb, valamint az UNHCR 2013 január 2.-án hozott javaslatát, hogy állítsák le a menedékkérők Bulgáriába történő továbbküldését).
Bár az UNHCR munkája rendkívül fontos, problémát okoz, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ekkora jelentőséget tulajdonít a UNHCR nyilatkozatának, mivel a UNHCR elsődleges érdeke az, hogy az egyes országokban a menekültellátó rendszert erősítse, nem pedig az, hogy a menedékkérők szabad mozgását támogassa. Magyarországon játszott szerepük velejárója, hogy taktikusnak (és/vagy diplomatikusnak) kell lenniük (vagy már azok) amikor álláspontjuknak hangot adnak (ha egy másik megközelítés érdekel, olvasd el az ECRE jelentését a Dublin II rendelkezéssel kapcsolatban).
A Migszol végül azt a következtetést vonja le, hogy a Mohammadi esettel kapcsolatos döntés tökéletes példa arra, hogy eszünkbe jusson: a törvényeket lehet és kell is kritizálni. Nem kell mindig a jog alapján keresni, hogy mi helyes és mi nem az. Ezen túl pedig, ha már az döntés született, hogy a magyarországi fogvatartás során embertelen bánásmódban részesülnek az emberek, akkor ez akár azzal is járhatott volna, hogy Mohammadi Magyarországra való deportálása elleni döntés születik. Egy ilyen döntés viszont a Dublin Rendelkezés, valamint a menedékkérők Magyarországra történő deportálása ellen szólna. A Bíróság számára egy ilyen ítélet meghozatala jelentős politikai nézetkülönbségeket is eredményezett volna. Minket a Migszolnál nagyon elkeserít a Mohammadi esetében született döntés, pontosan azért, mert egy másmilyen döntés rengeteg ember életére hatást gyakorolhatott volna.
- Mindegy milyen alaposan kidolgozott és jó szándékkal készült egy törvény, nem jelent többet egy darab papírnál, ha nem tartják be azt. Ebben az esetben pedig pontosan erről van szó, valós következményei pedig valós emberi életeket érintenek.
- Az ítélet azért is problémát okoz, mert azt a benyomást kelti, hogy a megoldást egy újabb törvény jelenti majd és a magyar kormány jól járt el az új törvény értelmében. A tények teljesen mást mutatnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának hagynia kellett volna, hogy ezek érvényesüljenek.
A történelem során sokan harcoltak azért, hogy választásai joghoz jussanak anélkül, hogy magántulajdonnal rendelkeznének, a nők jogaiért, a más nemi beállítottságúak jogaiért, és hogy csak más ne említsünk, harc a polgárjogokért az USA-ban, az apartheid ellen Dél Afrikában és rengeteg példával tudnánk folytatni a sort. A Migszol a fogva tartás elleni harcot ezen harcok folytatásaként látja, a XXI.-ik században.
Más szavakkal kifejezve: ha a törvény úgy tartja, hogy a fogva tartás megalapozott, akkor szerintünk az a törvény rossz.
U.I.: Nemrég a Migszol tudomására jutott több olyan eset is, melyek esetében az Európai Unió, a törvény és a szavak figyelmen kívül hagyták a valóságot. 2013 februárjában egy afgán menekült panaszt tett az Európai Uniónál a menekültekként elismert személyek integrációs lehetőségeivel kapcsolatban. A válasz nem kevesebb, mint másfél évvel később, 2014 Augusztusában érkezett – olvasd el az itt álló dokumentumot, hogy a saját szemeddel győződj meg róla!
RSS Feed