Azoknak az embereknek Magyarországon, akik az utóbbi hónapokban segítettek az egyes tranzitzónákban másoknak, ez az eset egy kegyetlen emlékeztető arra, hogy a Dublini rendszernek halálesetek a következményei. Számunkra ezek nem arctalan emberek, akikkel nem kell foglalkozni, mert nem találkoztunk velük sosem. Magyarországi önkéntesek százai beszéltek tinédzserekkel, férfiakkal, nőkkel, nagyapákkal és gyerekekkel, akiket Bécsbe tartó vonatokról űzték le. Megpróbáltuk visszaszerezni a vonatjegyekért járó összegeket, segítettünk nekik az eltűnt testvéreiket és gyermekeiket megkeresni, feljegyeztük a jogsértéseket. Most a Migration Aidtól a Migszolon át egyéb csoportokig az önkéntesek és tagok azon tanakodhatnak - vajon hány embert ismertünk az áldozatok közül?
Ezzel a rövid kommentárral egy szélesebb problémára szeretnénk felhívni a figyelmet: vajon ez a tragédia ismét az embercsempészek utáni intenzívebb vadászathoz vezet, vagy a hatóságok végre elismerik, hogy a dublini rendelet embereket öl? Amíg szentesítjük a dublini szabályrendszert és nem engedjük az embereket a vonatokra felszállni, a csempészekre nemcsak szükség lesz, de még jó sok pénzt is keresnek majd. Nekünk, Magyarországon, ez egy emlékeztető, hogy az embereken segíteni nem elég: amire szükségünk van az országunkban, az egy biztonságos átjutási mód és, az európai szabályrendszer elleni küzdelemre.