Az elmúlt hetekben és hónapokban egyre kevesebbszer küldenek vissza a dublini rendszer szerint menedékkérőket Magyarországra. A visszaküldések részleges leállásának okai részletesen kiderülnek a Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsának (European Council on Refugees and Exiles – ECRE) jelentéséből. Itt egy rövid összefoglalót szeretnénk ismertetni, mert a jelentés nagyon jól tükrözi, hogy mennyire rosszak a menekültek számára a magyarországi körülmények.
Mi a Dublini szabályozás? – rövid bevezető
A dublini szabályozás egy uniós jogszabály, amely lényeges befolyással van a menekültek életére Európában. A dublini szabályozás szerint egy személy egy tagállamban kérelmezhet menekültstátuszt, és a dublini rendszer célja, hogy meghatározzon egy feltételrendszert arra, hogy melyik a felelős tagállam. Általában annak az országnak kell elbírálnia egy menedékkérelmet, amelyben először lép az EU-ba a kérelmező (pontosabban, amelyben először regisztrálják őt). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bármelyik másik ország, ahol menedéket kér, vissza fogja küldeni a kérelmezőt a felelős országba. Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyet ezek a visszaküldések különösen érintenek, hiszen területileg a schengeni államok külső határán van.
Azonban vannak okok, amelyek alapján fel lehet függeszteni a dublini visszaküldéseket. Ilyen ok lehet az, ha a menedékkérőnek egy közeli családtagja van egy másik schengeni államban, de ilyen ok lehet az is, hogy milyen körülmények vannak abban az országban, amelyben először lépett valaki a schengeni zónába. Jelenleg a legtöbb dublini visszaküldés Magyarországra az utóbbi okokból kifolyólag nem történik meg. Az ECRE remek új jelentése azokat az eseteket elemzi, amikor EU-tagállamok nem küldenek vissza menedékkérőket Magyarországra. A legtöbb esetben a visszaküldések megállításának okai az augusztusi és szeptemberi magyarországi menedékjogi változások (ezekről a politikai változásokról egy jó összefoglalót ad a Heinrich Böll Stiftung jelentése angol nyelven), valamint ebből következően az uniós jog megsértése (különösen az Emberi Jogok Európai Egyezményének és az EU Alapjogi Chartájának a megsértése). A konkrét érvelés eltér az egyes EU tagállamokban, de többnyire három dologra épül: a védelemhez való hozzáférés, a fogvatartás és a befogadás.
Mi a Dublini szabályozás? – rövid bevezető
A dublini szabályozás egy uniós jogszabály, amely lényeges befolyással van a menekültek életére Európában. A dublini szabályozás szerint egy személy egy tagállamban kérelmezhet menekültstátuszt, és a dublini rendszer célja, hogy meghatározzon egy feltételrendszert arra, hogy melyik a felelős tagállam. Általában annak az országnak kell elbírálnia egy menedékkérelmet, amelyben először lép az EU-ba a kérelmező (pontosabban, amelyben először regisztrálják őt). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bármelyik másik ország, ahol menedéket kér, vissza fogja küldeni a kérelmezőt a felelős országba. Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyet ezek a visszaküldések különösen érintenek, hiszen területileg a schengeni államok külső határán van.
Azonban vannak okok, amelyek alapján fel lehet függeszteni a dublini visszaküldéseket. Ilyen ok lehet az, ha a menedékkérőnek egy közeli családtagja van egy másik schengeni államban, de ilyen ok lehet az is, hogy milyen körülmények vannak abban az országban, amelyben először lépett valaki a schengeni zónába. Jelenleg a legtöbb dublini visszaküldés Magyarországra az utóbbi okokból kifolyólag nem történik meg. Az ECRE remek új jelentése azokat az eseteket elemzi, amikor EU-tagállamok nem küldenek vissza menedékkérőket Magyarországra. A legtöbb esetben a visszaküldések megállításának okai az augusztusi és szeptemberi magyarországi menedékjogi változások (ezekről a politikai változásokról egy jó összefoglalót ad a Heinrich Böll Stiftung jelentése angol nyelven), valamint ebből következően az uniós jog megsértése (különösen az Emberi Jogok Európai Egyezményének és az EU Alapjogi Chartájának a megsértése). A konkrét érvelés eltér az egyes EU tagállamokban, de többnyire három dologra épül: a védelemhez való hozzáférés, a fogvatartás és a befogadás.
A védelemhez való hozzáférés
Az első, nemzetközileg bírált nagy probléma a menedékhez és menedékjogi eljáráshoz való korlátozott hozzáférés, ami a 2015 nyarán hozott jogi változásokból ered. Ezek a jogi változások lehetővé tették a magyar kormány számára, hogy egy kerítést építsen a szerb határon és illegálissá tegye az irreguláris belépést vagy a kerítés rongálását. Ezzel Magyarország a nemzetközi védelemhez (menedékhez) való hozzáférést annyira nehézzé tette, hogy az már nem felel meg az emberi jogi sztenderdeknek.
A magyar menedékjogi szabályok és gyakorlat másik problematikus eleme a tranzitzónák kialakítása a határ mentén, amelyeket a senki földjére szántak tenni, ami jogilag lehetetlen. A tranzitzónákban egy újfajta kérelmezési eljárást vezettek be. Ennek része a menedékkérelem nagyon rövid idő alatti elbírálása, ami felveti a kérdést, hogy az ilyen gyorsan hozott döntés lehet-e megalapozott.
Ráadásul – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ajánlása ellenére – a magyar kormány Szerbiát (és más országokat is) „biztonságos országnak” nyilvánította, ami azt jelenti, hogy azok a menedékkérők, akik Szerbián keresztül érkeznek, visszafordíthatók oda azzal, hogy már keresztülmentek egy országon, ami „biztonságos” számukra, és ott is beadhattak volna menedékjogi kérelmet. A nemzetközi jog szerint tilos olyan országba küldeni vissza embereket, ahol az emberi jogaik súlyosan sérülhetnek (például Szerbiába, amelyben a rossz körülményekről az Amnesty International jelentése (angol nyelven) részletesen beszámol), ezért Magyarországot erős kritikák érik ezek miatt a jogszabályi változások miatt. A Szerbia és Magyarország határán létrehozott tranzitzónák és Szerbia biztonságos országgá nyilvánítása oda vezetett, hogy a menedékjogi kérelmek több mint 99%-át minden további nélkül elutasították. Ráadásul, ami még súlyosabb, az elutasított menedékkérelem egyben azt is jelenti, hogy az adott személyt 1-2 évre eltiltják a Magyarországra lépéstől és itt tartózkodástól.
Bár a „biztonságos országok listája” csak 2015. augusztus 1-én lépett életbe, de hatálya visszaható, vagyis vonatkozhat azokra az emberekre, akiket visszaküldenek Magyarországra a dublini szabályozásnak megfelelően, ez pedig azt jelenti, hogy a dublini visszaküldöttek nagy eséllyel nem férnek hozzá a menedékjogi rendszerhez Magyarországon. Mindez azért van, mert ha egyszer valakit visszafordítanak Magyarországra, az új szabályozás szerint gyakran újra be kell adnia menedékkérelmét, hogy az ügye újnak látsszon, nem pedig egy korábbi folytatásának, azaz új bizonyítékát kell felmutassa a menedékjogi kérelme megalapozottságának, ez pedig gyakran nem áll rendelkezésre, ráadásul egy rövidített időkerettel szembesül. Következésképp Magyarország új szabályozása a menedékjogi rendszerhez való hozzáférésnek a kvázi megtagadását jelenti. Azt is bírálják nemzetközi szinten, hogy ha egyszer a menedékkérőt visszaküldik Magyarországra, akkor deportálások láncolatának kockázata vár rá: az elégtelen szerb menedékjogi rendszer miatt fennáll a veszélye, hogy visszatoloncolják Macedóniába, onnan pedig Görögországba, ahol a menekültek nagyon rossz körülményekkel (ahogy ez a nemrégiben kiadott UNHCR feljegyzés írja) és egy elégtelen menedékjogi rendszerrel szembesülnek.
Fogvatartás
A második nagy ok, amiért nem történnek meg a dublini visszaküldések Magyarországra, az a fogvatartás. Ezzel kapcsolatban a legfőbb kritika az, hogy a fogvatartás szisztematikus, és ez sérti az uniós jogot, ami azt jelenti, hogy nincs egyéni megalapozottsága a fogvatartásnak, akkor is megtörténik, ha nincs rá szükség (és nem választják az alternatíváit), és hogy az időtartama túl hosszú. Magyarországon 2015 novemberére a menedékkérők 52%-a volt fogvatartva, ahogy azt az ECRE jelentés megírja. Vagyis több embert tartottak bebörtönözve, mint ahányan a nyitott befogadó állomásokon voltak. A magyar fogvatartással kapcsolatos jogszabályok lehetővé teszik, hogy a menedékkérőket akár 6 hónapig is fogva tarthassák. Ráadásul a legtöbb dublini visszaküldöttet azonnal bebörtönzik, ahogy Magyarországra ér. Legtöbbször nem tudnak vagy eredménytelenül tudnak fellebbezni a fogvatartásukat elrendelő döntés ellen. A fogvatartás ilyen nem megfelelő alkalmazása sérti az uniós jogot.
A magyarországi fogvatartási gyakorlat által a nemzetközi jog megsértésének egy másik aspektusát képezik a súlyos körülmények, amelyek a fogdákban vannak, ezekről már több éve számos jelentés beszámolt. Ezekre a körülményekre több jelentés példákat is hoz, például a Human Rights Watch riportja 2015 decemberében rámutat, hogy a fogdák alkalmatlanok gyerekek őrizetben tartására, hogy az egészségügyi körülmények (például Nyírbátorban) sokszor rosszak, és általában nincs hozzáférés orvosi és pszichológiai ellátáshoz.
Ráadásul Magyarországon a sérülékeny helyzetben lévő kérelmezőket szintén őrizetbe lehet venni, és nem kapnak megfelelő támogatást. A különleges igényű emberek – például az idősek, vagy a mentális vagy fizikai fogyatékkal élők – sokszor nincsenek eszerint beazonosítva és nem kapják meg a szükséges támogatást. Az is nagyon aggályos, hogy a gyerekes családok és a kísérő nélküli kiskorúak (akiket néha idősebbnek nyilvánítanak kétes életkor-teszteken, ahogy azt az Európa Tanács emberi jogi biztosa jellemzi) őrizetbe vannak véve. Mindezek a fent említett problémák különösen aggasztóak a frissen felállított tranzitzónák fényében, ami még több fogvatartáshoz vezet.
A befogadó állomásokon lévő és a menedék megszerzése utáni körülmények
A problémák harmadik csoportja a befogadás körülményeivel kapcsolatos. A magyar befogadó állomásokon nincs elég elég egészségügyi létesítmény, nincs az életkornak megfelelő szálláslehetőség, és nincs kellő figyelem fordítva a sérülékeny és különleges igényű menedékkérőkre. A család egysége gyakran sérül, hiszen családtagok vannak szétválasztva, és nincs megfelelő szálláshely a gyerekes családok számára. 2015 nyarán voltak olyan hetek, amikor a befogadó állomások 150-250 százalékosan túl voltak telítve, ami a meglévő problémák fokozódásához vezetett és megnövelte a hajléktalanság kockázatát a menedékkérők esetében, hiszen sokan kényszerültek az utcán élni.
Hovatovább, az emberek sok más problémával is szembesülnek, miután menedékjogot kapnak. Rövid időn belül nagyon sokan hajléktalanná válnak, mert nem részesülnek segítségben a lakáskeresésnél és az akörül lévő túlbonyolított papírmunkánál, amitől még sérülékenyebbé válnak. Ráadásul azok az emberek, akik megkapják a nemzetközi védelemre jogosító státuszt, éppen nagyon védtelen helyzetbe kerülnek, mert nem kapnak anyagi támogatást és segítséget az álláskeresésben sem. A hajléktalanság veszélyéhez társul az is, hogy a hajléktalanszállókon nincs elég hely, és ha valaki köztereken alszik, büntethetővé válik.
Az utolsó fontos ok pedig az általánosan rossz közhangulat, ami Magyarországon a menedékkérőket övezi, miközben a kormányzat nem mutat hajlandóságot arra, hogy integrálja a menekülteket a magyar társadalomba.
A részletek az ország-specifikus jogi döntésekkel kapcsolatosan az eredeti jelentésben találhatóak.
Az első, nemzetközileg bírált nagy probléma a menedékhez és menedékjogi eljáráshoz való korlátozott hozzáférés, ami a 2015 nyarán hozott jogi változásokból ered. Ezek a jogi változások lehetővé tették a magyar kormány számára, hogy egy kerítést építsen a szerb határon és illegálissá tegye az irreguláris belépést vagy a kerítés rongálását. Ezzel Magyarország a nemzetközi védelemhez (menedékhez) való hozzáférést annyira nehézzé tette, hogy az már nem felel meg az emberi jogi sztenderdeknek.
A magyar menedékjogi szabályok és gyakorlat másik problematikus eleme a tranzitzónák kialakítása a határ mentén, amelyeket a senki földjére szántak tenni, ami jogilag lehetetlen. A tranzitzónákban egy újfajta kérelmezési eljárást vezettek be. Ennek része a menedékkérelem nagyon rövid idő alatti elbírálása, ami felveti a kérdést, hogy az ilyen gyorsan hozott döntés lehet-e megalapozott.
Ráadásul – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ajánlása ellenére – a magyar kormány Szerbiát (és más országokat is) „biztonságos országnak” nyilvánította, ami azt jelenti, hogy azok a menedékkérők, akik Szerbián keresztül érkeznek, visszafordíthatók oda azzal, hogy már keresztülmentek egy országon, ami „biztonságos” számukra, és ott is beadhattak volna menedékjogi kérelmet. A nemzetközi jog szerint tilos olyan országba küldeni vissza embereket, ahol az emberi jogaik súlyosan sérülhetnek (például Szerbiába, amelyben a rossz körülményekről az Amnesty International jelentése (angol nyelven) részletesen beszámol), ezért Magyarországot erős kritikák érik ezek miatt a jogszabályi változások miatt. A Szerbia és Magyarország határán létrehozott tranzitzónák és Szerbia biztonságos országgá nyilvánítása oda vezetett, hogy a menedékjogi kérelmek több mint 99%-át minden további nélkül elutasították. Ráadásul, ami még súlyosabb, az elutasított menedékkérelem egyben azt is jelenti, hogy az adott személyt 1-2 évre eltiltják a Magyarországra lépéstől és itt tartózkodástól.
Bár a „biztonságos országok listája” csak 2015. augusztus 1-én lépett életbe, de hatálya visszaható, vagyis vonatkozhat azokra az emberekre, akiket visszaküldenek Magyarországra a dublini szabályozásnak megfelelően, ez pedig azt jelenti, hogy a dublini visszaküldöttek nagy eséllyel nem férnek hozzá a menedékjogi rendszerhez Magyarországon. Mindez azért van, mert ha egyszer valakit visszafordítanak Magyarországra, az új szabályozás szerint gyakran újra be kell adnia menedékkérelmét, hogy az ügye újnak látsszon, nem pedig egy korábbi folytatásának, azaz új bizonyítékát kell felmutassa a menedékjogi kérelme megalapozottságának, ez pedig gyakran nem áll rendelkezésre, ráadásul egy rövidített időkerettel szembesül. Következésképp Magyarország új szabályozása a menedékjogi rendszerhez való hozzáférésnek a kvázi megtagadását jelenti. Azt is bírálják nemzetközi szinten, hogy ha egyszer a menedékkérőt visszaküldik Magyarországra, akkor deportálások láncolatának kockázata vár rá: az elégtelen szerb menedékjogi rendszer miatt fennáll a veszélye, hogy visszatoloncolják Macedóniába, onnan pedig Görögországba, ahol a menekültek nagyon rossz körülményekkel (ahogy ez a nemrégiben kiadott UNHCR feljegyzés írja) és egy elégtelen menedékjogi rendszerrel szembesülnek.
Fogvatartás
A második nagy ok, amiért nem történnek meg a dublini visszaküldések Magyarországra, az a fogvatartás. Ezzel kapcsolatban a legfőbb kritika az, hogy a fogvatartás szisztematikus, és ez sérti az uniós jogot, ami azt jelenti, hogy nincs egyéni megalapozottsága a fogvatartásnak, akkor is megtörténik, ha nincs rá szükség (és nem választják az alternatíváit), és hogy az időtartama túl hosszú. Magyarországon 2015 novemberére a menedékkérők 52%-a volt fogvatartva, ahogy azt az ECRE jelentés megírja. Vagyis több embert tartottak bebörtönözve, mint ahányan a nyitott befogadó állomásokon voltak. A magyar fogvatartással kapcsolatos jogszabályok lehetővé teszik, hogy a menedékkérőket akár 6 hónapig is fogva tarthassák. Ráadásul a legtöbb dublini visszaküldöttet azonnal bebörtönzik, ahogy Magyarországra ér. Legtöbbször nem tudnak vagy eredménytelenül tudnak fellebbezni a fogvatartásukat elrendelő döntés ellen. A fogvatartás ilyen nem megfelelő alkalmazása sérti az uniós jogot.
A magyarországi fogvatartási gyakorlat által a nemzetközi jog megsértésének egy másik aspektusát képezik a súlyos körülmények, amelyek a fogdákban vannak, ezekről már több éve számos jelentés beszámolt. Ezekre a körülményekre több jelentés példákat is hoz, például a Human Rights Watch riportja 2015 decemberében rámutat, hogy a fogdák alkalmatlanok gyerekek őrizetben tartására, hogy az egészségügyi körülmények (például Nyírbátorban) sokszor rosszak, és általában nincs hozzáférés orvosi és pszichológiai ellátáshoz.
Ráadásul Magyarországon a sérülékeny helyzetben lévő kérelmezőket szintén őrizetbe lehet venni, és nem kapnak megfelelő támogatást. A különleges igényű emberek – például az idősek, vagy a mentális vagy fizikai fogyatékkal élők – sokszor nincsenek eszerint beazonosítva és nem kapják meg a szükséges támogatást. Az is nagyon aggályos, hogy a gyerekes családok és a kísérő nélküli kiskorúak (akiket néha idősebbnek nyilvánítanak kétes életkor-teszteken, ahogy azt az Európa Tanács emberi jogi biztosa jellemzi) őrizetbe vannak véve. Mindezek a fent említett problémák különösen aggasztóak a frissen felállított tranzitzónák fényében, ami még több fogvatartáshoz vezet.
A befogadó állomásokon lévő és a menedék megszerzése utáni körülmények
A problémák harmadik csoportja a befogadás körülményeivel kapcsolatos. A magyar befogadó állomásokon nincs elég elég egészségügyi létesítmény, nincs az életkornak megfelelő szálláslehetőség, és nincs kellő figyelem fordítva a sérülékeny és különleges igényű menedékkérőkre. A család egysége gyakran sérül, hiszen családtagok vannak szétválasztva, és nincs megfelelő szálláshely a gyerekes családok számára. 2015 nyarán voltak olyan hetek, amikor a befogadó állomások 150-250 százalékosan túl voltak telítve, ami a meglévő problémák fokozódásához vezetett és megnövelte a hajléktalanság kockázatát a menedékkérők esetében, hiszen sokan kényszerültek az utcán élni.
Hovatovább, az emberek sok más problémával is szembesülnek, miután menedékjogot kapnak. Rövid időn belül nagyon sokan hajléktalanná válnak, mert nem részesülnek segítségben a lakáskeresésnél és az akörül lévő túlbonyolított papírmunkánál, amitől még sérülékenyebbé válnak. Ráadásul azok az emberek, akik megkapják a nemzetközi védelemre jogosító státuszt, éppen nagyon védtelen helyzetbe kerülnek, mert nem kapnak anyagi támogatást és segítséget az álláskeresésben sem. A hajléktalanság veszélyéhez társul az is, hogy a hajléktalanszállókon nincs elég hely, és ha valaki köztereken alszik, büntethetővé válik.
Az utolsó fontos ok pedig az általánosan rossz közhangulat, ami Magyarországon a menedékkérőket övezi, miközben a kormányzat nem mutat hajlandóságot arra, hogy integrálja a menekülteket a magyar társadalomba.
A részletek az ország-specifikus jogi döntésekkel kapcsolatosan az eredeti jelentésben találhatóak.
RSS Feed