Október 12-én, vasárnap a MigSzol újból meglátogatta a debreceni menekülttáborban élő menekülteket és menedékkérőket. Azonnal szembesülnünk kellett az elégtelen életkörülményekkel, és nem volt meglepő, hogy a táborból hozzánk kijövő menekültekkel beszélgetve ez volt az egyik fő téma.
Legelőször szomáliai menekültek csoportja közelített meg minket, akik alig két hete érkeztek. Néhányan beszéltek az idáig tartó útjukról, és csalódottságukról, amiért ilyen rossz körülményeket nyújtó helyre jutottak.
Volt egy dolog, amire mindannyian panaszkodtak, ez pedig a kevés élelem, amelyet naponta kétszer osztanak, és délutántól már nincs étel. Ez az egyik eredménye a táborban újonnan bevezetett változásoknak és az ételosztás időzítésének, amelyet más magyarországi táborokban is bevezettek már.
Ezenfelül a menekültek szóvá tették, hogy az étellel kapcsolatos szokásaikat mennyire nem veszik komolyan. Például sokan közülük muszlim vallásúak, de nincs információjuk arról, hogy a felkínált étel tartalmaz-e disznóhúst. A MigSzol álláspontja szerint igazán nem kerülne sok fáradságba és időbe mellékelni egy rövid leírást arról, milyen összetevői vannak egy-egy ételnek.
Legelőször szomáliai menekültek csoportja közelített meg minket, akik alig két hete érkeztek. Néhányan beszéltek az idáig tartó útjukról, és csalódottságukról, amiért ilyen rossz körülményeket nyújtó helyre jutottak.
Volt egy dolog, amire mindannyian panaszkodtak, ez pedig a kevés élelem, amelyet naponta kétszer osztanak, és délutántól már nincs étel. Ez az egyik eredménye a táborban újonnan bevezetett változásoknak és az ételosztás időzítésének, amelyet más magyarországi táborokban is bevezettek már.
Ezenfelül a menekültek szóvá tették, hogy az étellel kapcsolatos szokásaikat mennyire nem veszik komolyan. Például sokan közülük muszlim vallásúak, de nincs információjuk arról, hogy a felkínált étel tartalmaz-e disznóhúst. A MigSzol álláspontja szerint igazán nem kerülne sok fáradságba és időbe mellékelni egy rövid leírást arról, milyen összetevői vannak egy-egy ételnek.
A fentebb említett ételosztási gyakorlat egyébként nem biztosítja hatékonyan az emberek ellátását, megalázó, és a mennyiséget tekintve egészségtelen.
A menekültek egy másik komoly aggodalma az, hogy kevés pokrócot, takarót kapnak, és a hideg idő egyre közeledik. Tekintve a kevés élelmet és a téli hideget, a debreceni táborban élők nehéz idők elé néznek.
Miközben a körülményekről beszélgettünk, szóba kerültek az egyéni élettörténetek is. Találkoztunk egy fiatalemberrel, aki színdarab-író volt az anyaországában, és sokat mesélt nekünk a korábbi színházi projektjeiről. Meg is kérdeztük tőle, hogy tudnánk-e használni a művészeti képességeit és munkáját abban, hogy ezen keresztül mutassa be, szerinte hogyan kellene emberségesen bánni Magyarországon a menekültekkel és befogadni őket.
Ez az út arra is alkalmat nyújtott, hogy a MigSzol támogatói által felkínált adományokat (ruhákat, könyveket és tisztálkodási szereket) célba juttassuk. Hoztunk magunkkal egy festőkészletet is, hogy a táborban élőkkel együtt elkezdhessük az új média és művészet projektünket.
Ez alkalommal sikerült alaposabb bepillantást nyernünk egy másik nagyobb, táborban élő csoport életébe, a koszovói menedékkérőkébe. Az utóbbi hónapokban a debreceni táborban jelentősen megnövekedett a Koszovóból érkezett menedékkérők száma, és most sikerült többükkel is beszélnünk és megismerni a történeteiket.
A több dolog közül az egyik, ami miatt sikerült kapcsolatba kerülnünk egymással, az a festő-foglalkozás volt, amit a tábor előtt szerveztünk. A tábor nyitott részén élő gyerekeket és családjukat invitáltuk meg, aminek nagyon örültek, mivel nincs hasonló foglalkozás megszervezve a táborban.
Amíg a gyerekek festettek (a legtöbben házakat, köztük olyan formájúakat, mint amiket a táborban látni) mi a szülőkkel beszélgettünk, akik sokkolva voltak a táborbeli körülmények miatt, és elmondták, hogy pillanatnyilag a legfőbb vágyuk az lenne, hogy visszatérhessenek Koszovóba. Az egyik legnagyobb aggodalmuk az ágyi poloskák miatt volt, amelyek az egész táborban elterjedtek. Mutatták a kezükön az ágyi poloskák csípéseit, és ami aggasztóbb, hogy a gyerekek testén is láthatók a viszkető csípések nyomai.
Az anyukák sírva panaszolták, hogy a gyerekek bőre egyre rosszabb állapotba kerül, és nem kapnak gyógyszert, hogy kezelhessék őket.
A MigSzol nem az első alkalommal hallott erről a súlyos problémáról, korábban már felhívtuk erre a figyelmet, hivatalos levelet írtunk a Bevándorlási Hivatalnak, és a weboldalunkon is írtunk erről.
Sajnálatos módon, a mostani látogatásunkkor aggasztó híreket hallottunk arról is, hogy egész családokat tartanak bezárva a debreceni tábor börtönében. Ezt a hírt több menekült is megerősítette. Elmondták, hogy rendszerint a családokat egy hétre zárják el, aztán a nyitott táborban helyezik el őket. Ezeknek a családoknak a többsége Koszovóból menekült, és úgy kezelik őket, mint akik gazdasági okok miatt hagyták el otthonukat, hogy Németországba vagy más, nyugat-európai országba jussanak el. Mivel azonban Magyarországon fogták el őket, a dublini egyezménynek megfelelően itt kell menedéket kérniük.
Elítéljük a hatóságok gyakorlatát. Elfogadhatatlan, hogy ártatlan felnőtteket és családokat zárjanak menekültügyi őrizetbe, ez csak rontja a családok helyzetét, és nem szolgál más célt, mint politikait. Ezenfelül pedig vitathatatlan, hogy a bebörtönzés ténye rettenetesen traumatizáló tapasztalat. Tartunk attól, hogy a zárt részlegben fennálló körülmények miatt a bezárt gyerekek szociális és lelki fejlődése súlyos károkat szenved. A családok többsége 12 évnél fiatalabb gyermekkel érkezik.
Ráadásul forrásaink szerint a családok elzárása nemcsak Debrecenben, hanem a többi táborban is bevett gyakorlattá vált.
A menekültek egy másik komoly aggodalma az, hogy kevés pokrócot, takarót kapnak, és a hideg idő egyre közeledik. Tekintve a kevés élelmet és a téli hideget, a debreceni táborban élők nehéz idők elé néznek.
Miközben a körülményekről beszélgettünk, szóba kerültek az egyéni élettörténetek is. Találkoztunk egy fiatalemberrel, aki színdarab-író volt az anyaországában, és sokat mesélt nekünk a korábbi színházi projektjeiről. Meg is kérdeztük tőle, hogy tudnánk-e használni a művészeti képességeit és munkáját abban, hogy ezen keresztül mutassa be, szerinte hogyan kellene emberségesen bánni Magyarországon a menekültekkel és befogadni őket.
Ez az út arra is alkalmat nyújtott, hogy a MigSzol támogatói által felkínált adományokat (ruhákat, könyveket és tisztálkodási szereket) célba juttassuk. Hoztunk magunkkal egy festőkészletet is, hogy a táborban élőkkel együtt elkezdhessük az új média és művészet projektünket.
Ez alkalommal sikerült alaposabb bepillantást nyernünk egy másik nagyobb, táborban élő csoport életébe, a koszovói menedékkérőkébe. Az utóbbi hónapokban a debreceni táborban jelentősen megnövekedett a Koszovóból érkezett menedékkérők száma, és most sikerült többükkel is beszélnünk és megismerni a történeteiket.
A több dolog közül az egyik, ami miatt sikerült kapcsolatba kerülnünk egymással, az a festő-foglalkozás volt, amit a tábor előtt szerveztünk. A tábor nyitott részén élő gyerekeket és családjukat invitáltuk meg, aminek nagyon örültek, mivel nincs hasonló foglalkozás megszervezve a táborban.
Amíg a gyerekek festettek (a legtöbben házakat, köztük olyan formájúakat, mint amiket a táborban látni) mi a szülőkkel beszélgettünk, akik sokkolva voltak a táborbeli körülmények miatt, és elmondták, hogy pillanatnyilag a legfőbb vágyuk az lenne, hogy visszatérhessenek Koszovóba. Az egyik legnagyobb aggodalmuk az ágyi poloskák miatt volt, amelyek az egész táborban elterjedtek. Mutatták a kezükön az ágyi poloskák csípéseit, és ami aggasztóbb, hogy a gyerekek testén is láthatók a viszkető csípések nyomai.
Az anyukák sírva panaszolták, hogy a gyerekek bőre egyre rosszabb állapotba kerül, és nem kapnak gyógyszert, hogy kezelhessék őket.
A MigSzol nem az első alkalommal hallott erről a súlyos problémáról, korábban már felhívtuk erre a figyelmet, hivatalos levelet írtunk a Bevándorlási Hivatalnak, és a weboldalunkon is írtunk erről.
Sajnálatos módon, a mostani látogatásunkkor aggasztó híreket hallottunk arról is, hogy egész családokat tartanak bezárva a debreceni tábor börtönében. Ezt a hírt több menekült is megerősítette. Elmondták, hogy rendszerint a családokat egy hétre zárják el, aztán a nyitott táborban helyezik el őket. Ezeknek a családoknak a többsége Koszovóból menekült, és úgy kezelik őket, mint akik gazdasági okok miatt hagyták el otthonukat, hogy Németországba vagy más, nyugat-európai országba jussanak el. Mivel azonban Magyarországon fogták el őket, a dublini egyezménynek megfelelően itt kell menedéket kérniük.
Elítéljük a hatóságok gyakorlatát. Elfogadhatatlan, hogy ártatlan felnőtteket és családokat zárjanak menekültügyi őrizetbe, ez csak rontja a családok helyzetét, és nem szolgál más célt, mint politikait. Ezenfelül pedig vitathatatlan, hogy a bebörtönzés ténye rettenetesen traumatizáló tapasztalat. Tartunk attól, hogy a zárt részlegben fennálló körülmények miatt a bezárt gyerekek szociális és lelki fejlődése súlyos károkat szenved. A családok többsége 12 évnél fiatalabb gyermekkel érkezik.
Ráadásul forrásaink szerint a családok elzárása nemcsak Debrecenben, hanem a többi táborban is bevett gyakorlattá vált.
RSS Feed