2016 januárjában a MigSzol folytatta a rendszeres látogatásait a bicskei nyílt menekülttáborba, hogy találkozzon a jelenleg ott tartózkodó emberekkel. A tábor a város szélén található. Hogy a vasútállomástól eljussunk oda, keresztül kell menni az egész kisvároson, a pékségei, bezárt virágárusai és a Tesco mellett, ami egyféle látványossággá vált, mivel kevés szabadidős létesítmény található a közelben. A leggyorsabb módja a táborba jutásnak, ha elhozzuk vonattal a kerékpárjainkat, így 15 percbe telik az út. A táborban lakó menekültek számára a vasútállomáshoz jutni 45 perces sétát jelent, kerékpárokkal valószínűleg jelentősen megkönnyítenék az útjukat
Budapestre. Mivel minket nem engednek be a táborba, főleg a kerítésen keresztül beszélgettünk, a portánál lévő biztonsági őrök állandó rosszalló tekintete mellett. Kint hideg és ködös idő volt, és az érkezésünk után az első emberek, akikkel beszéltünk, az épületeken kívül álltak, hogy elérjék a Wifit, ami elmondásuk szerint nem működik az épületen belül. Folyamatosan egyre többen jöttek a kerítéshez, hogy beszélgessenek velünk és megosszák a tapasztalataikat.
Sok új érkező van a táborban, néhányukat más európai országokból toloncolták vissza Magyarországra. Hogy segítsük őket a mindennapjaikban ebben az új környezetben, hoztunk számukra egy „Alapvető Túlélés Magyarországon” című füzetet, ami a magyar civil és szociális rendszerbe való bevezetők gyűjteménye. Ezen kívül meghívókat is osztogattunk nekik a közelgő február 6-ai rendezvényünkre, amin a magyarországi integráció kérdéseivel foglalkozunk majd. Az emberek saját becslése szerint körülbelül százan lehetnek a táborban. Csak néhányan családosok közülük, a többiek főleg egyedülálló férfiak. Elsősorban Afganisztánból, Szíriából, Pakisztánból, Szomáliából és néhány észak-afrikai országból jöttek. Sokukat a Dublin rendelet
értelmében deportáltak más EU-s országokból.
Budapestre. Mivel minket nem engednek be a táborba, főleg a kerítésen keresztül beszélgettünk, a portánál lévő biztonsági őrök állandó rosszalló tekintete mellett. Kint hideg és ködös idő volt, és az érkezésünk után az első emberek, akikkel beszéltünk, az épületeken kívül álltak, hogy elérjék a Wifit, ami elmondásuk szerint nem működik az épületen belül. Folyamatosan egyre többen jöttek a kerítéshez, hogy beszélgessenek velünk és megosszák a tapasztalataikat.
Sok új érkező van a táborban, néhányukat más európai országokból toloncolták vissza Magyarországra. Hogy segítsük őket a mindennapjaikban ebben az új környezetben, hoztunk számukra egy „Alapvető Túlélés Magyarországon” című füzetet, ami a magyar civil és szociális rendszerbe való bevezetők gyűjteménye. Ezen kívül meghívókat is osztogattunk nekik a közelgő február 6-ai rendezvényünkre, amin a magyarországi integráció kérdéseivel foglalkozunk majd. Az emberek saját becslése szerint körülbelül százan lehetnek a táborban. Csak néhányan családosok közülük, a többiek főleg egyedülálló férfiak. Elsősorban Afganisztánból, Szíriából, Pakisztánból, Szomáliából és néhány észak-afrikai országból jöttek. Sokukat a Dublin rendelet
értelmében deportáltak más EU-s országokból.
A csapat, 30 január 2016
A legutóbbi két bicskei látogatásunk során régi és új barátokkal találkoztunk, politikáról és krikettről viccelődtünk, de olyan komoly ügyekről is beszéltünk, mint a gyenge fordítói szolgáltatások és a BÁH-nál téves ismeretekkel rendelkező felelősök miatt rosszra fordult menekültügyi eljárások. Amennyire lehetőségeink engedték, lefordítottunk néhány hivatalos iratot azoknak, akik nem értették, miről szólnak ezek a dokumentumok. Ezenkívül beszéltünk a magyar nyelviskolánkról, és megtapasztalhattuk, hogy az emberek nagyon motiváltak a nyelv megtanulására, hogy új életet kezdhessenek Magyarországon. Mindamellett azok, akikkel beszéltünk, ugyanakkor szkeptikusak is a magyarországi jövőjüket illetően, vagy ahogy egyikük
mondta: „Miért és hogyan tanuljak magyarul, ha még egy szobát találni is nagyon nehéz?” Épp emiatt rendkívül hálásak vagyunk azért, hogy találtunk néhány magyar önkéntest a Segítsünk Együtt!-csoportban, akik az újonnan érkezőknek segítenek szállást találni és eligazodni a kétségbeejtően bonyolult magyar bürokráciában.
Egy másik afgán barátunk, aki a MigSzol magyar nyelviskolájában is részt vesz, kellően megtanult már magyarul ahhoz, hogy jól társaloghasson a magyar tagjainkkal. Bemutatta nekünk az új barátait, akik most a táborban önkéntesek. A két önkéntes, egy brazíliai és egy szingapúri fiatal, néhány hete érkeztek és nagyon lelkesen, örömmel segítettek terjeszteni az integrációról szóló rendezvényünk hírét.
Különösen örültünk, hogy találkoztunk indiaiak és pakisztániak egy csoportjával is, akik kinevették a két ország közötti politikai konfliktust, mondván az emberek közt nincsenek problémák. És találkoztunk még néhány emberrel, akik már megszerezték a menekült státuszt, és a családjuk Magyarországra jutását várják. Egy férfi, aki tavaly nyáron Magyarországon volt néhány hónapig, elmagyarázta, hogyan jutott Németországba, hogy menedékjogot kérjen. Három hónap után kapott időpontot a bevándorlási hivataltól, és azt mondták, az első meghallgatása 2016 júliusában lesz. Rájött, hogy a kérelmét nagyon hosszú ideig fogják feldolgozni, és végső soron visszaküldhetik Magyarországra, ezért úgy döntött, hogy önként tér vissza. Olyan emberrel is találkoztunk, akinek a kérelmét negatívan bírálták el itt, és hamarosan ki kell, hogy toloncolják, de politikai okokból a származási országa nem fogja visszafogadni. Ebben az esetben miért nem kaphat tartózkodási engedélyt, hogy munkát találhasson és integrálódjon Magyarországon, ahogyan azt ő is szeretné?
Ugyancsak elidőztünk egy fiatal afgán fiúval, aki elmesélte nekünk, hogy ahogyan sok más kiskorúnak, a papírjain neki is 1998. január 1-re változtatták a születési idejét a magyar hatóságok, döntésükkel mesterségesen túlkorossá téve a kiskorúakat, hogy durvább bánásmódban részesíthessék őket. Ő most iskolába jár Budapesten, és nagyon vágyik Magyarország és a magyar emberek megismerésére. Valóban, sokan fejezték ki szomorúságukat, amiért nem találkozhatnak több magyar emberrel, és mindannyian arra jutottunk, hogy a kormány rasszizmusa ellen úgy lehet küzdeni, hogy a magyarok és a menedékkérők közt kapcsolatokat építünk. Sokan kifejezték kétségbeesésüket is a magyarországi fogvatartás gyakorlata miatt, főleg a kisgyermekes családok bezárása miatt. Együtt gondolkodtunk azon, hogyan lehetne ennek véget vetni – arra jutottunk, hogy ez sok időbe fog telni, de a legfontosabb, hogy felhívjuk rá a figyelmet, miközben párbeszédet kezdeményezünk Magyarország különböző társadalmi csoportjai között.
Ha segíteni szeretnél minket ebben a törekvésünkben, gyere el 2016. február 6-án, szombaton a rendezvényünkre! De a legfontosabb: ha van olyan ismerősöd a munkahelyeden, baráti körödben, családodban, aki nem szeretne külföldieket Magyarországon – képezd magad, hogy párbeszédet kezdeményezhess velük!
mondta: „Miért és hogyan tanuljak magyarul, ha még egy szobát találni is nagyon nehéz?” Épp emiatt rendkívül hálásak vagyunk azért, hogy találtunk néhány magyar önkéntest a Segítsünk Együtt!-csoportban, akik az újonnan érkezőknek segítenek szállást találni és eligazodni a kétségbeejtően bonyolult magyar bürokráciában.
Egy másik afgán barátunk, aki a MigSzol magyar nyelviskolájában is részt vesz, kellően megtanult már magyarul ahhoz, hogy jól társaloghasson a magyar tagjainkkal. Bemutatta nekünk az új barátait, akik most a táborban önkéntesek. A két önkéntes, egy brazíliai és egy szingapúri fiatal, néhány hete érkeztek és nagyon lelkesen, örömmel segítettek terjeszteni az integrációról szóló rendezvényünk hírét.
Különösen örültünk, hogy találkoztunk indiaiak és pakisztániak egy csoportjával is, akik kinevették a két ország közötti politikai konfliktust, mondván az emberek közt nincsenek problémák. És találkoztunk még néhány emberrel, akik már megszerezték a menekült státuszt, és a családjuk Magyarországra jutását várják. Egy férfi, aki tavaly nyáron Magyarországon volt néhány hónapig, elmagyarázta, hogyan jutott Németországba, hogy menedékjogot kérjen. Három hónap után kapott időpontot a bevándorlási hivataltól, és azt mondták, az első meghallgatása 2016 júliusában lesz. Rájött, hogy a kérelmét nagyon hosszú ideig fogják feldolgozni, és végső soron visszaküldhetik Magyarországra, ezért úgy döntött, hogy önként tér vissza. Olyan emberrel is találkoztunk, akinek a kérelmét negatívan bírálták el itt, és hamarosan ki kell, hogy toloncolják, de politikai okokból a származási országa nem fogja visszafogadni. Ebben az esetben miért nem kaphat tartózkodási engedélyt, hogy munkát találhasson és integrálódjon Magyarországon, ahogyan azt ő is szeretné?
Ugyancsak elidőztünk egy fiatal afgán fiúval, aki elmesélte nekünk, hogy ahogyan sok más kiskorúnak, a papírjain neki is 1998. január 1-re változtatták a születési idejét a magyar hatóságok, döntésükkel mesterségesen túlkorossá téve a kiskorúakat, hogy durvább bánásmódban részesíthessék őket. Ő most iskolába jár Budapesten, és nagyon vágyik Magyarország és a magyar emberek megismerésére. Valóban, sokan fejezték ki szomorúságukat, amiért nem találkozhatnak több magyar emberrel, és mindannyian arra jutottunk, hogy a kormány rasszizmusa ellen úgy lehet küzdeni, hogy a magyarok és a menedékkérők közt kapcsolatokat építünk. Sokan kifejezték kétségbeesésüket is a magyarországi fogvatartás gyakorlata miatt, főleg a kisgyermekes családok bezárása miatt. Együtt gondolkodtunk azon, hogyan lehetne ennek véget vetni – arra jutottunk, hogy ez sok időbe fog telni, de a legfontosabb, hogy felhívjuk rá a figyelmet, miközben párbeszédet kezdeményezünk Magyarország különböző társadalmi csoportjai között.
Ha segíteni szeretnél minket ebben a törekvésünkben, gyere el 2016. február 6-án, szombaton a rendezvényünkre! De a legfontosabb: ha van olyan ismerősöd a munkahelyeden, baráti körödben, családodban, aki nem szeretne külföldieket Magyarországon – képezd magad, hogy párbeszédet kezdeményezhess velük!
Ködös idő és a bicskei vasútállomás, 30 január 2016
RSS Feed