Egy januári napon léptem át a magyar határt. Eleinte 55-en voltunk a csoportban, és mindannyian átmentünk a magyar oldalra. Aztán különváltunk, és a mi 12 fős csoportunkat a kerítéstől körülbelül 2 kilométerre elkapták a magyar rendőrök. Négyen voltak egy rendőrautóval, két kutya is volt velük. Az első dolog, amit csináltak, az volt, hogy könnygázt fújtak a szemünkbe, amitől nem láttunk többé tisztán. Próbáltam kinyitni a szememet, hogy megjegyezzem az arcukat, vagy az egyenruhájuk számát, de a könnygáz miatt ez lehetetlen volt. Csak annyira emlékszem, hogy fiatal, 20-22 év körüli férfiak voltak kék egyenruhában. Megkérdezték, honnan származunk, majd azt kiabálták: “No Hungary for you!”, miközben terroristáknak, Talibánnak és hasonlóknak neveztek minket.
Eközben két másik rendőrautó is megérkezett, újabb 8 emberrel és 4 kutyával. Emlékszem, hogy az egyikük egy idősebb, kövér ember volt. Arra kényszerítettek, hogy beleüljünk egy pocsolyába, ami térdig ért. Egyikünk, egy 13 éves fiú nem tudta abbahagyni a sírást, amit a könnygáz okozott neki - őt a rendőrök az első sorból hátrahozták, így mellém került. Továbbra is sírt, ekkor a rendőrök kinevették, rendőrbottal ütni kezdték és rákiabáltak, hogy fogja be. (“Shut up!”) Ő volt köztünk a legfiatalabb, de a csoportban volt még három másik fiatalkorú is.
A rendőrök ránk parancsoltak, hogy tartsuk fel a kezünket és nyissuk ki a kabátunkat, majd ütni kezdtek minket a bordáink és a hasunk tájékán. Néhány rendőrnél műanyag, másoknál fém bot volt. Ezután egyenként mindannyiunkat átkutattak, miközben a többieknek továbbra is a pocsolyában kellett ülnie. Mindannyiunkat felállítottak és levették rólunk a meleg ruhákat - kabátot, kesztyűt, sapkát és nadrágot (azokról, akin több mint egy nadrág volt.) Ha valakinél dinárt találtak, azt megsemmisítették, amikor azonban eurót találtak, azt zsebre rakták. A mobiltelefonjainkat a földön összezúzták.
Az átkutatás alatt fel kellett tartanunk a kezünket az erős, hideg szélben. Ezután is a pocsolyában ülve kellett maradnunk, és azt mondták nekünk, hogy tegyük a kezünket a mellettünk lévő ember vállára, majd újra ütni kezdtek minket a rendőrbotokkal a bordáinknál. Az egyik rendőr felállt B. vállára, nevetett és ugrálni kezdett rajta. Aztán ránk parancsoltak, hogy álljunk fel egy sorba, és ránk uszították a kutyáikat jobb oldalról. Amikor valaki megpróbált elmenekülni a kutyák elől, a rendőrök ütni kezdték és kényszerítették, hogy álljon vissza a sorba. Továbbra is nevettek rajtunk, és azt kiabálták: “tartsátok a sort!” (“Keep the line!”)
Aztán visszahívták a kutyákat, de nekünk továbbra is a sorban kellett maradnunk. Aztán mögénk álltak úgy, hogy ne láthassuk őket, és elkezdték egyenként megkocogtatni az emberek vállát. Amikor valaki hátrafordult, hogy rájuk nézzen, azt mondták: “Hello!”, és könnygázt fújtak a szemébe. Nem engedték, hogy megtöröljük az arcunkat, azt mondták, így kell maradnunk. Aztán az egyik rendőrségi kisteherautóhoz vezettek minket - miközben sétáltunk, a lábunkat ütlegelték a botokkal. Az ülésekre nem ülhettünk, helyette a rakodótérbe lökdöstek minket további ütések kíséretében, amíg mindannyian be nem préselődtünk a 12 embernek nyilvánvalóan túl szűkös térbe.
A hátizsákjainkat elvették tőlünk, és kidobáltak minden ételt és vizet, amit találtak. Néhány keményebb gyümölcsöt - almát, narancsot - az arcunkba dobtak. Aztán a kerítés kapujához szállítottak minket. Mivel ülve nem fértünk volna el, egész úton állnunk kellett. Néhány rendőr jelent meg kulccsal, hogy kinyissák a kaput, de ekkor egy idősebb ember, aki katonai egyenruhát viselt, odajött és mondta nekik, hogy várjanak. Gázsprayt vett elő, és újra a szemünkbe fújt. A rendőrök le akartak fényképezni minket, és mondták, hogy nyissuk ki a szemünket, amire viszont mi nem voltunk képesek a gázspray miatt. Ezért újra verni kezdtek minket, hogy ezzel kényszerítsenek rá, hogy belenézzünk a kamerába. Aztán a kerítéshez vittek minket, és azt mondták: “ez a ti nyelveteken van, olvassátok!” (This is your language, read!”) A kerítésre fel volt rakva egy szöveg, ami arról szólt, hogy a magyar hatóságok semmilyen fizikai vagy verbális erőszakot nem alkalmaztak velünk szemben, és a rendőrök arra kényszerítettek minket, hogy ezt olvassuk fel egyenként hangosan. Mindannyiunk felolvasását kamerára vették. Miközben azt kellett mondanunk, hogy semmilyen bántalmazás nem ért minket, a rendőrök megint elengedték a kutyákat, akik a lábunknál mászkáltak, csakhogy a kamera ebben a magasságban nem vette a képet. Aztán átengedtek minket a kerítésen, és ránk parancsoltak, hogy menjünk vissza Szerbiába. A szerb oldalon nem voltak rendőrök. Az esemény körülbelül 2 óra alatt játszódott le.
Eközben két másik rendőrautó is megérkezett, újabb 8 emberrel és 4 kutyával. Emlékszem, hogy az egyikük egy idősebb, kövér ember volt. Arra kényszerítettek, hogy beleüljünk egy pocsolyába, ami térdig ért. Egyikünk, egy 13 éves fiú nem tudta abbahagyni a sírást, amit a könnygáz okozott neki - őt a rendőrök az első sorból hátrahozták, így mellém került. Továbbra is sírt, ekkor a rendőrök kinevették, rendőrbottal ütni kezdték és rákiabáltak, hogy fogja be. (“Shut up!”) Ő volt köztünk a legfiatalabb, de a csoportban volt még három másik fiatalkorú is.
A rendőrök ránk parancsoltak, hogy tartsuk fel a kezünket és nyissuk ki a kabátunkat, majd ütni kezdtek minket a bordáink és a hasunk tájékán. Néhány rendőrnél műanyag, másoknál fém bot volt. Ezután egyenként mindannyiunkat átkutattak, miközben a többieknek továbbra is a pocsolyában kellett ülnie. Mindannyiunkat felállítottak és levették rólunk a meleg ruhákat - kabátot, kesztyűt, sapkát és nadrágot (azokról, akin több mint egy nadrág volt.) Ha valakinél dinárt találtak, azt megsemmisítették, amikor azonban eurót találtak, azt zsebre rakták. A mobiltelefonjainkat a földön összezúzták.
Az átkutatás alatt fel kellett tartanunk a kezünket az erős, hideg szélben. Ezután is a pocsolyában ülve kellett maradnunk, és azt mondták nekünk, hogy tegyük a kezünket a mellettünk lévő ember vállára, majd újra ütni kezdtek minket a rendőrbotokkal a bordáinknál. Az egyik rendőr felállt B. vállára, nevetett és ugrálni kezdett rajta. Aztán ránk parancsoltak, hogy álljunk fel egy sorba, és ránk uszították a kutyáikat jobb oldalról. Amikor valaki megpróbált elmenekülni a kutyák elől, a rendőrök ütni kezdték és kényszerítették, hogy álljon vissza a sorba. Továbbra is nevettek rajtunk, és azt kiabálták: “tartsátok a sort!” (“Keep the line!”)
Aztán visszahívták a kutyákat, de nekünk továbbra is a sorban kellett maradnunk. Aztán mögénk álltak úgy, hogy ne láthassuk őket, és elkezdték egyenként megkocogtatni az emberek vállát. Amikor valaki hátrafordult, hogy rájuk nézzen, azt mondták: “Hello!”, és könnygázt fújtak a szemébe. Nem engedték, hogy megtöröljük az arcunkat, azt mondták, így kell maradnunk. Aztán az egyik rendőrségi kisteherautóhoz vezettek minket - miközben sétáltunk, a lábunkat ütlegelték a botokkal. Az ülésekre nem ülhettünk, helyette a rakodótérbe lökdöstek minket további ütések kíséretében, amíg mindannyian be nem préselődtünk a 12 embernek nyilvánvalóan túl szűkös térbe.
A hátizsákjainkat elvették tőlünk, és kidobáltak minden ételt és vizet, amit találtak. Néhány keményebb gyümölcsöt - almát, narancsot - az arcunkba dobtak. Aztán a kerítés kapujához szállítottak minket. Mivel ülve nem fértünk volna el, egész úton állnunk kellett. Néhány rendőr jelent meg kulccsal, hogy kinyissák a kaput, de ekkor egy idősebb ember, aki katonai egyenruhát viselt, odajött és mondta nekik, hogy várjanak. Gázsprayt vett elő, és újra a szemünkbe fújt. A rendőrök le akartak fényképezni minket, és mondták, hogy nyissuk ki a szemünket, amire viszont mi nem voltunk képesek a gázspray miatt. Ezért újra verni kezdtek minket, hogy ezzel kényszerítsenek rá, hogy belenézzünk a kamerába. Aztán a kerítéshez vittek minket, és azt mondták: “ez a ti nyelveteken van, olvassátok!” (This is your language, read!”) A kerítésre fel volt rakva egy szöveg, ami arról szólt, hogy a magyar hatóságok semmilyen fizikai vagy verbális erőszakot nem alkalmaztak velünk szemben, és a rendőrök arra kényszerítettek minket, hogy ezt olvassuk fel egyenként hangosan. Mindannyiunk felolvasását kamerára vették. Miközben azt kellett mondanunk, hogy semmilyen bántalmazás nem ért minket, a rendőrök megint elengedték a kutyákat, akik a lábunknál mászkáltak, csakhogy a kamera ebben a magasságban nem vette a képet. Aztán átengedtek minket a kerítésen, és ránk parancsoltak, hogy menjünk vissza Szerbiába. A szerb oldalon nem voltak rendőrök. Az esemény körülbelül 2 óra alatt játszódott le.