Bálint-napon a MigSzol Debrecenben nyitotta meg azt a kiállítást, amelyet a világ különböző részeiről származó menekültek képeiből rendeztek. A kiállításnak a debreceni főutcához közel eső, az egykori zsidó közösségi iskola épületében működő Ifjúsági Ház adott otthont.
Már kora reggel a falakra kerültek a menedékkérők festményei és rajzai, azoké, akik jelenleg is a debreceni táborban élnek, vagy régebben voltak a lakói. Természetesen azok a színpompás rajzokat is meg lehetett tekinteni, amelyeket a gyerekek a MigSzol egyik korábbi látogatásán készítettek. Egy másik falon a látogatók információkat találhattak a táborról és a mindennapi életüket ott élő menedékkérők helyzetéről.
Már kora reggel a falakra kerültek a menedékkérők festményei és rajzai, azoké, akik jelenleg is a debreceni táborban élnek, vagy régebben voltak a lakói. Természetesen azok a színpompás rajzokat is meg lehetett tekinteni, amelyeket a gyerekek a MigSzol egyik korábbi látogatásán készítettek. Egy másik falon a látogatók információkat találhattak a táborról és a mindennapi életüket ott élő menedékkérők helyzetéről.
A kör után 4-5 kisebb csoportra oszlottunk, és Debrecen központjában tettünk sétát. Ezekben az interaktív és színes csoportokban a menedékkérők bemutathatták a számukra fontos és érdekes helyszíneket, és a debreceniek is megmutathatták kedvenc rejtett helyeiket. Egy kubai menedékkérő például bemutatta azt két, számára legfontosabb helyet, ahol a városban legerősebb wifi-jelet találta. Elmagyarázta, hogy mivel a táborban nagyon gyenge a jel, a városba jön, ahol a gyorsabb interneten keresztül kommunikálni is tud, és így közelebb kerül a családjához és a külvilághoz.
Elhaladtunk a bíróság épülete mellett is, ahová egy menedékkérő sem szeretne belépni, de sokuknak nincs más választása, amikor fellebbezni kényszerülnek a Bevándorlási Hivatal téves és elutasító határozata ellen.
Egy helyi magyar hölgy egy kis utcai-művészettel is megismertette a sétáló-csoportját: egy sérült falon nagyszerű üzenetekkel teleírt apró matricák tanúskodtak arról, hogy nem mindenki boldog attól, ahogyan a helyi vezetők felosztják a helyeket és a lehetőségeket, pedig ezzel segíthetnék, hogy az alkotni vágyók és mindenki más a magáénak érezhesse a várost.
A túra alatt a Debrecennél nagyobb városból érkezők elámultak azon, hogy szombat délután nem működnek a közlekedési lámpák. Megtudtuk, hogy ez hétvégén mindig így van, mivel nincs nagy forgalom. Ez arra is emlékeztetett minket, hogy talán a menedékkérők is jobban éreznék magukat egy olyan városban, ahol több minden történik, és ahol több lehetőségük van megosztani tapasztalataikat az életükről, és jobban magukénak érezhetnék a helyet.
A napot egy kellemes étterem különhelyiségében fejeztük be, ahol több, a szerelmesek napján randevúzó párt láthattunk. Mi is összegyűltünk, megosztottuk benyomásainkat a sétáról és a városról és egyetértettünk, hogy az ilyen eseménynek nem kellene egyszerinek lennie.
Szintén boldogan beszélgettünk azokkal a helyi magyarokkal is, akik örömmel dolgoznának együtt a tábor lakóival, hogy újabb módjait találják meg a menekültek és a helyi közösség ötleteinek és gondjainak bemutatásának, szóljon az festményeken keresztül vagy közös cselekedetekkel a jelenegi helyzet megváltoztatásáról, ami egyformán jó a menekülteknek és a helyi magyar közösségnek is.
Jelenleg újabb kiállítóhelyiséget keresünk Debrecenben. Frissebb információkkal jelentkezünk, amint sikerül új helyet találni a képeknek.
Elhaladtunk a bíróság épülete mellett is, ahová egy menedékkérő sem szeretne belépni, de sokuknak nincs más választása, amikor fellebbezni kényszerülnek a Bevándorlási Hivatal téves és elutasító határozata ellen.
Egy helyi magyar hölgy egy kis utcai-művészettel is megismertette a sétáló-csoportját: egy sérült falon nagyszerű üzenetekkel teleírt apró matricák tanúskodtak arról, hogy nem mindenki boldog attól, ahogyan a helyi vezetők felosztják a helyeket és a lehetőségeket, pedig ezzel segíthetnék, hogy az alkotni vágyók és mindenki más a magáénak érezhesse a várost.
A túra alatt a Debrecennél nagyobb városból érkezők elámultak azon, hogy szombat délután nem működnek a közlekedési lámpák. Megtudtuk, hogy ez hétvégén mindig így van, mivel nincs nagy forgalom. Ez arra is emlékeztetett minket, hogy talán a menedékkérők is jobban éreznék magukat egy olyan városban, ahol több minden történik, és ahol több lehetőségük van megosztani tapasztalataikat az életükről, és jobban magukénak érezhetnék a helyet.
A napot egy kellemes étterem különhelyiségében fejeztük be, ahol több, a szerelmesek napján randevúzó párt láthattunk. Mi is összegyűltünk, megosztottuk benyomásainkat a sétáról és a városról és egyetértettünk, hogy az ilyen eseménynek nem kellene egyszerinek lennie.
Szintén boldogan beszélgettünk azokkal a helyi magyarokkal is, akik örömmel dolgoznának együtt a tábor lakóival, hogy újabb módjait találják meg a menekültek és a helyi közösség ötleteinek és gondjainak bemutatásának, szóljon az festményeken keresztül vagy közös cselekedetekkel a jelenegi helyzet megváltoztatásáról, ami egyformán jó a menekülteknek és a helyi magyar közösségnek is.
Jelenleg újabb kiállítóhelyiséget keresünk Debrecenben. Frissebb információkkal jelentkezünk, amint sikerül új helyet találni a képeknek.
A kiemelkedő alkotások között voltak az Iránból számazó kurd menekült, Nasir Fethi festményei. Nyugtalan lelkének legbensőségesebb kifejeződéseit láthattuk képein, és élénk, mozgalmas bemutatását a menedékkérők mindennapi életének, akikkel Magyarországon gyakran embertelen módon bánnak. Az egyik legemlékezetesebb képén egy menedékkérő látható, akit pórázon vezet egy őr a Western Union irodája felé, ahol pénzt küldhet, vagy kaphat.
A mostani látogatásunk csak egy volt a sorban, a MigSzol tagjai már 2014 eleje óta látogatják a debreceni tábort. Legelőször a MigSzol egy szolidaritás tüntetés kapcsán vette fel az ott élő menedékkérőkkel a kapcsolatot, hogy együtt tiltakozzunk a nyitott tábor közepén működtetett börtön miatt. A menedékkérők örömmel csatlakoztak, és a 2014 májusában szervezett demonstráción több mint száz menedékkérő protestált velünk együtt. A tüntetés után a MigSzol tovább ápolta a tábor lakóival kialakult jó viszonyt, és szerettük volna a helyi közösséget közelebb hozni a menekültek közösségéhez. Ennek egyik legjobb módja a művészet és a közös alkotás. Az elképzelés megvalósítását az Open Society Institute Foundation anyagilag is támogatta, és ezzel lehetővé tette, hogy 2014 májusa után is havi egy-két alkalommal a táborba látogassunk. Nagyszerű élményeket szereztünk, volt, hogy 20 tagunk festett együtt a menekült gyerekekkel. A látogatások alatt összegyűlt anyagokat és tapasztalatokat felhasználva szerveztük meg a február 14-ei eseményt.
A kiállítás megnyitóján mintegy negyven debreceni polgár és a táborban élő menekült vett részt. Egy menedékkérő még képet is hozott, amelyet aznap reggelre készített el, és az épp csak megszáradt festmény is helyett kapott a falon. A megnyitót követően a jelen lévő helyiek, a táborlakók és a MigSzol tagok tea és sütemény mellett ismerkedtek tovább egymással. Egy gyereksarkot is létrehoztunk, zsírkrétákkal és rajzlapokkal, ez különösen népszerű hely volt a családosan érkezők számára.
Később valamivel szervezettebben is ismerkedtünk: kört alkottunk, párban beszélgettünk a mellettünk lévő személlyel, és bemutattuk a másikat a körben állóknak. Minden pár vegyes volt: kubai-magyar, afgán-német, eritreai-francia stb. Volt, hogy közös nyelvet sem beszéltünk, de a megismerés óhaja lebontotta a köztünk lévő határokat és lehetővé tette a kapcsolat és bizalom kialakulását.
A mostani látogatásunk csak egy volt a sorban, a MigSzol tagjai már 2014 eleje óta látogatják a debreceni tábort. Legelőször a MigSzol egy szolidaritás tüntetés kapcsán vette fel az ott élő menedékkérőkkel a kapcsolatot, hogy együtt tiltakozzunk a nyitott tábor közepén működtetett börtön miatt. A menedékkérők örömmel csatlakoztak, és a 2014 májusában szervezett demonstráción több mint száz menedékkérő protestált velünk együtt. A tüntetés után a MigSzol tovább ápolta a tábor lakóival kialakult jó viszonyt, és szerettük volna a helyi közösséget közelebb hozni a menekültek közösségéhez. Ennek egyik legjobb módja a művészet és a közös alkotás. Az elképzelés megvalósítását az Open Society Institute Foundation anyagilag is támogatta, és ezzel lehetővé tette, hogy 2014 májusa után is havi egy-két alkalommal a táborba látogassunk. Nagyszerű élményeket szereztünk, volt, hogy 20 tagunk festett együtt a menekült gyerekekkel. A látogatások alatt összegyűlt anyagokat és tapasztalatokat felhasználva szerveztük meg a február 14-ei eseményt.
A kiállítás megnyitóján mintegy negyven debreceni polgár és a táborban élő menekült vett részt. Egy menedékkérő még képet is hozott, amelyet aznap reggelre készített el, és az épp csak megszáradt festmény is helyett kapott a falon. A megnyitót követően a jelen lévő helyiek, a táborlakók és a MigSzol tagok tea és sütemény mellett ismerkedtek tovább egymással. Egy gyereksarkot is létrehoztunk, zsírkrétákkal és rajzlapokkal, ez különösen népszerű hely volt a családosan érkezők számára.
Később valamivel szervezettebben is ismerkedtünk: kört alkottunk, párban beszélgettünk a mellettünk lévő személlyel, és bemutattuk a másikat a körben állóknak. Minden pár vegyes volt: kubai-magyar, afgán-német, eritreai-francia stb. Volt, hogy közös nyelvet sem beszéltünk, de a megismerés óhaja lebontotta a köztünk lévő határokat és lehetővé tette a kapcsolat és bizalom kialakulását.
RSS Feed