
Tisztelt Rogán Antal Úr!
2015 márciusában egy honfitársunk észlelte a csatolt fényképeken látható gyűlöletet keltő feliratokat, amelyeket a Gellért-hegy egyik buszmegállójának hirdetőtábláira írtak fel. A gyűlölettel teli feliratokat ez a honfitársunk elküldte a Migráns Szolidaritás Csoportnak, amit később tanulságul közzé is tettünk a Facebook-oldalunkon.
A buszmegállóban olvasható két felirat („Kifelé a bevándorló parazita szeméttel!” „Lőjj egy koszovói patkányt!”) nem más, mint gyűlöletbűncselekmény, amelyért Önt, Miniszterelnök Úr, és Önt, Rogán Antal Úr tesszük felelőssé. Mielőtt ugyanis 2015 januárjában Önök elkezdtek volna gyűlöletet keltő módon beszélni a migránsokról, a migránsokkal szemben ilyen fajta erőszakos megnyilvánulás, amelyet ezek a feliratok kifejeznek, nem volt tapasztalható. Főleg nem a Gellért-hegyen, ahol vélhetően jobb gazdasági helyzetben élő magyarok (és migránsok) élnek. Ez a mértékű gyűlölködés, amely arra hív fel, hogy migránsokat gyilkoljanak, azután kerülhetett csak a felszínre, miután Önöknek sikerült tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy óriási menekültáradat fenyeget minket, akiket kényszermunkatáborral, azonnali és válogatás nélküli fogvatartással és gyors visszatoloncolással kell fogadnunk.
A bevándorlókkal szembeni gyűlöletet takaró mondataikkal Önök többek között két célt is elértek: gonosz szándékkal félretájékoztatták azokat a honfitársainkat, akik eddig nem sokat gondolkodtak a bevándorlásról, és azokban az emberekben, akik eddig is idegenkedtek a külföldiektől, csak felbőszítették az idegengyűlöletet.
A magyar történelem legsötétebb oldalai tanúsítják nekünk, hogy ha azt akarja valaki elérni, hogy a szélsőségesek szavazatokat veszítsenek, akkor soha nem szabad arra az útra lépni, amely a kisebbségek jogainak csorbítását tűzi ki célul. Amit Önök tesznek, pontosan az ellenkező hatást váltotta ki: azzal, hogy meghonosították a közbeszédben a papírok nélkül érkező, üldöztetés vagy éhínség elől menekülő emberekkel szembeni gyűlöletet, Önök is szélsőségesek lettek. Az Önök szavaira egyre növekvő szélsőséges tábor pedig soha nem fog Önökre szavazni, hiába szeretnék, nekik ugyanis mindig csak több kell, s nekik azok a külföldiekkel szemben megfogalmazott fenyegetések sem lesznek elegek, amit Önök 2015 óta megfogalmaznak. Az Önök szavai semmi máshoz nem vezethetnek, csak még több gyűlölethez.
Tegnap még csak ezek a feliratok jelentek meg, holnap már vér fog folyni.
Ahogy Nádas Péter írta:
„...aki gyilkolni akar, az gyilkos, s ha vért akarnak, akkor folyni fog... És ha tíz év múlva megint patakokban fog folyni, akkor majd gondoljanak arra, hogy az ilyen beszédektől folyik, ezektől a szavaktól, nem mástól.”
Felszólítjuk Önöket arra, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot a közelmúltban a bevándorlókra tett megjegyzéseikért, akik mindössze egy jobb élet reményében érkeztek Magyarországra!
Felszólítjuk Önöket továbbá, hogy ahelyett, hogy a bevándorlással kapcsolatos „nemzeti konzultációjukkal” gonosz és félrevezető kérdésekkel irritálnák a magyarokat, dolgozzanak ki egy stragégiát és egy akciótervet arra, hogy hogyan előzzék meg a gyűlöletbűncselekmények terjedését!
Végül pedig kérjük Önöket, hogy csak hagyják szépen abba a gyűlölködést.
Migráns Szolidaritás Csoport