Ismét itt vagyunk a szegedi bíróság épülete előtt, ahol ezúttal több rendőr van, mint a múltkor, ami annak köszönhető, hogy az épület előtt egy kisebb csoport szolidaritási tüntetést tart. Bent azonban ugyanaz fogad minket, ami a múltkor. A személyinket nem kérik el, de bemehetünk egy biztonsági kapun keresztül, valamint a táskánkat is átvilágítják. Felmegyünk a már megszokott folyosóra, ahol ismét egy mellékfolyosóra terelnek minket, mialatt a kulcsra zárt vasajtó mögül nagydarab, maszkos őrei elővezetik a kezén és lábán megbilincselt Ahmedet. Ránézésre szinte hihetetlen, hogy csak három hónap telt el, mióta utoljára láttam őt. Talán csak képzelem, hogy jóval idősebbnek látszik most, mint a múltkor? Később a teremben azt is megfigyelem, hogy mintha a hangja is megváltozott volna, rekedtebb és még félénkebb, mint a legutóbb.
Beülünk. A bírónő és az ügyész is megérkezik, az ügyvéd azonban úgy látszik, valamilyen okból nem tartotta fontosnak, hogy megjelenjen védence tárgyalásán. Maga helyett fiatal ügyvédjelölt kollégáját küldte el.
Elkezdődik a tárgyalás. Azt hiszem, vissza kell vonnom a kijelentésemet, amiben a múltkori tárgyalás bizonyos részleteit „unalmasnak” tituláltam, ugyanis ebben a tekintetben ez a tárgyalás messze felülmúlja az előzőt. Noha a bírónő a tárgyalás legelején kijelenti, hogy most tanúvallomásokat fog felolvasni, közben időnként szüneteket hagyva, hogy a tolmácsnak legyen ideje fordítani, az olvasás stílusát leginkább a „darálás” jelzővel lehet illetni, ami nem is csoda, hiszen érdektelen, egymáshoz jellegükben kísértetiesen hasonlító szövegekről van szó, amelyekből lényegében semmit sem tudunk meg. Az anyag nagy részét az ország több pontjáról odarendelt rendőrök, illetve készenléti rendőrök vallomásai adják, ugyanakkor újdonság, hogy az anyagba bekerültek a másik röszkei per első fokon már elítélt 8 vádlottjának vallomásai is. Az ő vallomásaik némiképp legalább másik szemszögből világítják meg a szeptember 16-ai eseményeket, noha Ahmed szerepéről a zavargásban nem sok derül ki ezekből sem. A bírónő minden vallomás után felteszi a kérdést, hogy a vádlott szeretne-e megjegyzést fűzni az elhangzottakhoz, illetve kéri-e a tanúk személyes kihallgatását, amire minden egyes esetben „nem” a válasz.
A tárgyalás első részét Heves és Zala megyei, illetve miskolci rendőrök vallomásai adják, akik nagyjából ugyanazt mondják el. Miután látták, hogy a rendőrök nem fogják átengedni őket, a több száz fős tömeg egy része egy idő után agresszívvé vált, néhányan rázni kezdték a kaput, mások dobálni kezdték a rendőröket különféle tárgyakkal. A rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be. Végül migránsok egy csoportjának sikerült kibontani egy rést a kerítésen, majd kinyitották a kerítés kapuját is. A tömeg ekkor nyugodtan, „thank you Hungary”, és hasonló kiáltások kíséretében, elkezdett átvonulni a kapun, miközben a rendőrök – állítólag taktikai okból – hátrálni kezdtek. A tömeg ekkor nem csak hogy nyugodt volt, hanem elkezdték feltakarítani az utat, és a rendőrök elhagyott tárgyait – rádiókat és rendőrbotokat – elkezdték visszaadni. A migránsok néhány mozgássérült embert, illetve gyereket és nőt a rendőrsorfal jobb oldalara vittek, akik ezt hagyták is nekik. Végül a TEK-kel megerősítve a rendőrség megkezdte az akciót, amire ők csak „kiszorítás”-ként reflektálnak, valójában persze tudjuk, hogy ez konkrétan verést jelentett. A vád szerint Ahmed egyike volt azoknak, akik a tömeget megafonon keresztül irányították.
Ahmed szerepét e vallomások alapján azért nehéz eldönteni, mert a vallomások legtöbbjében róla személy szerint nincs is szó. A legtöbb rendőrnek inkább egy másik ember maradt meg, aki piros hátizsákot viselt. Egybehangzó állításuk szerint ő volt a tömeg egyik legfőbb hangadója, többen is elmondták, hogy szavai nyomán a tömeg hangulata mindig megváltozott. Az egyik rendőr szerint a kapun való átjövetelt is ő vezényelte le. Állítólag ő szólította fel a tömeg első sorát, hogy egymás kezét megfogva alkossanak élőláncot, ezzel megakadályozva, hogy a tömeg túl közel érjen a rendőrsorfalhoz. A rendőrök állítása szerint hol nyugtatta, hol buzdította a tömeget, feltehetően arab nyelven. Időnként a rendőrökkel is megpróbált kapcsolatba lépni hangosbeszélőn keresztül, angolul beszélt hozzájuk, de hogy mit, azt a megkérdezettek nem értették, mert csak egyikük beszél angolul, a többiek nem. Mindössze az „open” és a „please” szavak maradtak meg az emlékezetükben. Többen is megemlítették, hogy a férfit a TEK-esek kiemelték a tömegből az oszlatás során - hogy azóta mi lett vele, az nem derült ki. Szó esett továbbá egy zöld pólós férfiról is, aki a rendőrök egybehangzó állítása szerint hergelően lépett fel a tömegben, a kerítésre is felkapaszkodott, aztán az ún. tömegoszlatás közben visszafutott a szerb oldalra, illetve egy csíkos pólós fiatalemberről is, aki szintén hangadó volt, állítólag több másik férfivel együtt botot tartott a kezében, hergelően lépett fel, később ő is eltűnt. Ahmedről, akire mindenki csak „szakállas férfi”-ként reflektál, ebben az első szekcióban mindössze két alkalommal esik szó. Egy rendőr az elmondása alapján látta őt, amint a kerítést nézi, majd belekapaszkodik, „hogy megmutassa, milyen kemény ember”, arabul beszél a tömeghez, kiabál, hogy nyissák ki a kaput, illetve amint a tolmáccsal beszél . Szerinte ő adott ultimátumot a rendőröknek, hogy 2 óra múlva ha törik, ha szakad, továbbmennek. A vallomás szerint ezután a tömeg is skandálni kezdte, hogy „2 hours”. Egy másik rendőr – az egyetlen, aki a megkérdezettek közül tudott angolul – ezzel ellentétben azt állítja, hogy látta Ahmedet, azonban ő úgy látta, a tömeggel szemben inkább nyugtatóan lépett fel. Szerinte a zöld pólós adta az ultimátumot, és ő hergelte a tömeget, míg Ahmed nyugtatni próbálta őket, ami átmenetileg sikerült is. Csakhogy ekkor a zöld pólós megint hergelni kezdte őket, mire Ahmed feladta a harcot és eltűnt.
A következő szekciót a másik röszkei per nyolc, első fokon már elítélt vádlottjának a vallomásai adják. A kérdésben valóban releváns vallomás mindössze kettő van – Ahmed szintén letartóztatott, majd elítélt szüleinek vallomása -, azonban abból a szempontból jó őket hallani, hogy egy kicsit más szempontból világítják meg az eseményeket. Ezek az anyagok egyébként a másik röszkei perben is szerepeltek, feltehetően ezek egyike volt az, amit egy fordítóiroda – a Szituációs Nyelviskola Kft. - szándékosan meghamisított. A szövegekből világosan kiderül, hogy az emberek között hamar elterjedt, hogy a kaput ki fogják nyitni, és be fogják őket engedni. Noha a rendőrök vallomásaiban az szerepel, hogy a kaput a tömeg hangadói nyitották ki, a hátrébb lévők – köztük ez a nyolc ember – úgy értelmezték az eseményeket, hogy egy, a rendőrség által megszervezett akcióról van szó, a legtöbben nem is látták, hogy ki nyitotta ki a kaput, csak hallották, hogy nyitva van, ezért elindultak. Több vallomásban is szerepel, hogy újságírók kezdték el terjeszteni a hírt, hogy a határ nyitva van, az elöl lévő hangadók pedig felszólítottak mindenkit, hogy álljanak be két sorba – családosok jobbra, nem családosok balra -, és szépen, fegyelmezetten vonuljanak be, mert a rendőrök beengedik az embereket. Az információk szájról szájra terjedtek a tömegben. A történet további részét már ismerjük – a tömeg elkezdett nyugodtan bevonulni, a rendőrség és a TEK emberei pedig hirtelen rájuk támadtak. Aki tudott, elmenekült, akiknek pedig nem volt szerencséjük - elestek, leütötték őket a rendőrök, vagy éppen kiestek a kocsiból, mint a kerekesszékes vádlott -, azok maradtak. Hogy végül miért pont ez a 11 ember került bíróság elé, az azóta is rejtély, mert a rendőrség a vallomások szerint sokkal több embert elfogott aznap.
Ahmedre konkrétan – a saját szülein kívül persze – egyikük sem emlékezett, a szülők vallomásaiból viszont érdekes információkat tudhatunk meg. Egyrészt a szülők, akiket külön-külön hallgattak meg, egybehangzóan azt állítják, hogy egy rendőr a fiuknak azt mondta, hogy 2 óra múlva meg fogják nyitni a határt. Vagyis szerintük nem az történt, ami a vádban szerepel, hogy a fiuk megfenyegette a rendőröket, hanem épp ellenkezőleg, ő kapta ezt az információt. Az apa vallomásában az is szerepel, hogy egy szír ember valóban mondott ilyesmit a rendőröknek – szó szerint azt, hogy „ha nem engednek be minket, a tömeg tovább fog vonulni” -, azonban ez nem a fia volt. Elmondása szerint a fia nyugtatni próbálta a tömeget, azt mondta nekik, ne dobáljanak, mert ha a magyarok ki is akarják nyitni a kaput, a dobálás miatt nem fogják. A szülők vallomásaiból kibontakozik az egész tragikus folyamat, ami ahhoz vezetett, hogy Ahmed most a vádlottak padján ül. Ő maga Cipruson él a feleségével, és nem azért indult el a magyar határ felé, mert Nyugat-Európába szeretett volna eljutni, hanem azért ment velük, hogy segítsen az út során. Törökországban csatlakozott a családhoz, onnan indultak el együtt. Amikor a tömeg nyugtalankodni kezdett, az apa javasolta a fiának, hogy menjen és beszéljen a rendőrökkel, mert Ahmed 4 nyelven beszél. Így került a hangadók közé.
A vallomások harmadik szekcióját a Budapestről, Győrből és Lentiből odarendelt, többségében készenléti rendőrök vallomásai adják, akiket azután vezényeltek oda a Röszke II-es átkelőhöz, miután a zavargás beindult. Érződik, hogy ezeket a szövegeket máskor rögzítették, mint az első szekcióban felolvasott vallomásokat, és a kérdező szempontjai is teljesen mások. Egyrészt a megkérdezett rendőrök nagy többsége megsérült a zavargás során, ez pedig a vallomások mindegyikében nagy hangsúlyt kap, részletes és érzékletes beszámolókat hallunk. A rendőrök nagy részének a migránsok által átdobált tárgyak, kisebb részüknek pedig a saját eszközeik – gázspray, vízágyú, füstgránát – okoztak sérülést. Ebből a perspektívából nézve egyértelműen a rendőrök az események áldozatai: az egyik oldalon állnak ők, akik csak szolgálatot teljesítenek, parancsoknak engedelmeskednek, míg a másik oldalon ott a tömeg, akiknek magatartása – mint az irányított kérdésre válaszolva elmondják – agresszív volt. A másik hangsúlyos elem, ami már az első szekcióban is fel-feltűnt, az a tény, hogy a sisak, a gázálarc, a pajzsok, a hangzavar, valamint az, hogy a rendőrök sorfalban álltak, illetve folyamatosan feladatokat láttak el, jelentősen akadályozták őket abban, hogy lássák és hallják az eseményeket. Úgy tűnik, a túloldalon lévőkhöz hasonlóan köztük is szájról szájra terjedtek az információk, illetve az utasítások. Fogalmuk sincs, kik dobálták őket a túloldalról, mint ahogy arról sem, hogy a kaput konkrétan kik nyitották ki.
Ahmedet személy szerint közülük se látták sokan, a piros hátizsákos és a zöld pólós férfi azonban ezen vallomások némelyikében is felbukkan. Néhányan egyáltalán nem látták, mi történik a tömegben, mások emlékeznek, hogy volt néhány hangadó hangosbeszélővel, de személyleírást nem tudnak adni. Az egyik rendőr azt mondta, nem ismerné fel a hangadókat, mert „a migránsok nagyon hasonlítanak egymásra, mind szakállas és fekete hajú”. A kérdező fotókat mutatott nekik, ezen hárman felismerni vélték Ahmedet. Az egyik rendőr azt mondta, talán szakállas volt az a férfi, aki az egyik magas rangú tiszttel beszélt, és ultimátumot adott, miszerint ha 5 percen belül nem nyitják ki a kaput, átjönnek. A fotó megnézése után azt mondta: emlékszik erre az emberre, a tisztekkel tárgyalt angolul, nyugodt volt, nem hergelt, de „mutogatott” nekik, azonban lehet, hogy csak így magyarázott. Azt mondta, a tömeg hangulata megváltozott, miután beszélt a rendőrökkel, talán azért, mert elmondta nekik, mit mondtak a rendőrök. A kapu „megtámadása” ezután történt. A másik rendőr azt mondta: emlékszik a szakállasra, az angolul beszélt a rendőrökhöz és a migránsokhoz is, de nem értette, mit mond, mert nem tud angolul. A férfi tolmácsot kért és 5 percet emlegetett, aztán végül mégsem akart a tolmáccsal beszélni. A képen felismerte őt. Azt mondta, szerinte fenyegető volt a hangneme, bár nem értette, mit mondott. Ő felismerte a többi hangadót is, azt mondta, többen voltak, személy szerint emlékezett a hátizsákosra és a zöld pólósra is. A harmadik rendőr, aki emlékezett rá, azt mondta: ugyan nem értette, mit mondott, de szerinte a hangneme inkább nyugtató volt. Kézmozdulatokkal csitította a tömeget, majd áthozott egy gyereket a sorfal elé. Ő is úgy emlékezett, hogy a zöld pólós férfi adta az ultimátumot, és tudomása szerint azt mondta, ha 2 órán belül nem nyitják ki a határt, felfegyverkezve jönnek.
A tárgyalás utolsó szakaszában a bírónő kikéri az ügyész és az ügyvédjelölt véleményét is, hogy következő tárgyalásáig - október 28-ig - Ahmed maradjon-e előzetes letartóztatásban, vagyis börtönben, vagy esetleg enyhítsenek-e a fogvatartása körülményein, netán helyezzék-e szabadlábra. Az ügyész természetesen fenntartaná az előzetes letartóztatást. A fiatal ügyvéd azt mondja: véleménye szerint a súlyos bűncselekmény vonatkozásában enyhült a gyanú, ami a szökés és az elrejtőzés veszélyét is csökkenti, úgyhogy a szabadlábra helyezés lenne a legjobb megoldás, vagy amennyiben ez nem lehetséges, a házi őrizet. Jelzi, hogy érkezett egy felajánlás, úgyhogy, bár Ahmednek nincs állandó lakhelye Magyarországon, elhelyezése egy ismerős lakásában megoldott lenne, és egy nyomkövető eszközzel akár biztosítható is lenne, hogy a vádlott az ideiglenes lakóhelyét nem hagyja el. Végül a bírónő megkérdezi a vádlottat is. Ahmed a tolmács segítségével elmondja: nem kíván megszökni, és tiszteletben tartja a bíróság határozatát. Egyetlen bűne, hogy családjával együtt tovább szeretett volna menni. Korábbi életében soha nem volt rendőrségi, vagy bírósági ügye. Nem követett el bűncselekményt, és összekeverik másokkal. A bírónő dönt: a vádlott előzetes letartóztatását továbbra is fenntartja. Elmondja, hogy a vádlott büntetése ilyen súlyos bűncselekményért, amivel vádolják, akár életfogytiglan is lehet. Ez pedig túl magas fenyegetettséget jelent, úgyhogy szabadlábra helyezés esetén félő, hogy a vádlott a tárgyalás meghiúsítására törekedne, a szökés és az elrejtőzés veszélye tehát fennáll. A fogvatartás körülményeinek enyhítése ellen azt is felhozza, hogy a vádlott nem rendelkezik Magyarországon családi kapcsolatokkal, de még átutazás céljából sem tartózkodott itt. Az előzetest tehát továbbra is indokoltnak tartja. A döntés ellen Ahmed és az ügyvéd is fellebbeznek.
Összességében azt mondhatjuk: az egyetlen igazán új információ, amit ebből a tárgyalásból megtudtunk, az volt, hogy Ahmedre akár életfogytiglani börtönt is kiszabhatnak, noha ennek oka továbbra is rejtély. Tény, hogy Ahmed valóban jelen volt a tömeg első soraiban, és – több társához hasonlóan - hangosbeszélőbe próbált beszélni a rendőrökkel, illetve a tömeggel. Valódi szerepét és jelentőségét azonban kétségek övezik, mint ahogy azt is, hogy hergelte vagy nyugtatta-e a tömeget, illetve hogy valóban megtörtént-e az a bizonyos ultimátum, és ha igen, ő adta-e, vagy más. Akármi történt is, most mindenesetre a vádlottak padján Ahmed ül, a zavargás többi résztvevője pedig, a hangadókkal együtt, eltűnt. Noha a másik röszkei per vádlottjairól ügyvédeik egytől egyig bebizonyították, hogy a zavargásban tevőlegesen egyikük sem vett részt, csak jelen voltak a tömegben, a bíróság mégis bűnösnek találta és elítélte őket. Nem tudni tehát, hogy milyen büntetésre számíthat Ahmed, akinek most az összes hangadó nevében kell elvinnie a balhét. Számunkra mindenesetre továbbra is érthetetlen, hogy miért pont terrorcselekmény a vád, amikor erre utaló jelek ezekben a vallomásokban sem jelennek meg.
Ahmed szerepét e vallomások alapján azért nehéz eldönteni, mert a vallomások legtöbbjében róla személy szerint nincs is szó. A legtöbb rendőrnek inkább egy másik ember maradt meg, aki piros hátizsákot viselt. Egybehangzó állításuk szerint ő volt a tömeg egyik legfőbb hangadója, többen is elmondták, hogy szavai nyomán a tömeg hangulata mindig megváltozott. Az egyik rendőr szerint a kapun való átjövetelt is ő vezényelte le. Állítólag ő szólította fel a tömeg első sorát, hogy egymás kezét megfogva alkossanak élőláncot, ezzel megakadályozva, hogy a tömeg túl közel érjen a rendőrsorfalhoz. A rendőrök állítása szerint hol nyugtatta, hol buzdította a tömeget, feltehetően arab nyelven. Időnként a rendőrökkel is megpróbált kapcsolatba lépni hangosbeszélőn keresztül, angolul beszélt hozzájuk, de hogy mit, azt a megkérdezettek nem értették, mert csak egyikük beszél angolul, a többiek nem. Mindössze az „open” és a „please” szavak maradtak meg az emlékezetükben. Többen is megemlítették, hogy a férfit a TEK-esek kiemelték a tömegből az oszlatás során - hogy azóta mi lett vele, az nem derült ki. Szó esett továbbá egy zöld pólós férfiról is, aki a rendőrök egybehangzó állítása szerint hergelően lépett fel a tömegben, a kerítésre is felkapaszkodott, aztán az ún. tömegoszlatás közben visszafutott a szerb oldalra, illetve egy csíkos pólós fiatalemberről is, aki szintén hangadó volt, állítólag több másik férfivel együtt botot tartott a kezében, hergelően lépett fel, később ő is eltűnt. Ahmedről, akire mindenki csak „szakállas férfi”-ként reflektál, ebben az első szekcióban mindössze két alkalommal esik szó. Egy rendőr az elmondása alapján látta őt, amint a kerítést nézi, majd belekapaszkodik, „hogy megmutassa, milyen kemény ember”, arabul beszél a tömeghez, kiabál, hogy nyissák ki a kaput, illetve amint a tolmáccsal beszél . Szerinte ő adott ultimátumot a rendőröknek, hogy 2 óra múlva ha törik, ha szakad, továbbmennek. A vallomás szerint ezután a tömeg is skandálni kezdte, hogy „2 hours”. Egy másik rendőr – az egyetlen, aki a megkérdezettek közül tudott angolul – ezzel ellentétben azt állítja, hogy látta Ahmedet, azonban ő úgy látta, a tömeggel szemben inkább nyugtatóan lépett fel. Szerinte a zöld pólós adta az ultimátumot, és ő hergelte a tömeget, míg Ahmed nyugtatni próbálta őket, ami átmenetileg sikerült is. Csakhogy ekkor a zöld pólós megint hergelni kezdte őket, mire Ahmed feladta a harcot és eltűnt.
A következő szekciót a másik röszkei per nyolc, első fokon már elítélt vádlottjának a vallomásai adják. A kérdésben valóban releváns vallomás mindössze kettő van – Ahmed szintén letartóztatott, majd elítélt szüleinek vallomása -, azonban abból a szempontból jó őket hallani, hogy egy kicsit más szempontból világítják meg az eseményeket. Ezek az anyagok egyébként a másik röszkei perben is szerepeltek, feltehetően ezek egyike volt az, amit egy fordítóiroda – a Szituációs Nyelviskola Kft. - szándékosan meghamisított. A szövegekből világosan kiderül, hogy az emberek között hamar elterjedt, hogy a kaput ki fogják nyitni, és be fogják őket engedni. Noha a rendőrök vallomásaiban az szerepel, hogy a kaput a tömeg hangadói nyitották ki, a hátrébb lévők – köztük ez a nyolc ember – úgy értelmezték az eseményeket, hogy egy, a rendőrség által megszervezett akcióról van szó, a legtöbben nem is látták, hogy ki nyitotta ki a kaput, csak hallották, hogy nyitva van, ezért elindultak. Több vallomásban is szerepel, hogy újságírók kezdték el terjeszteni a hírt, hogy a határ nyitva van, az elöl lévő hangadók pedig felszólítottak mindenkit, hogy álljanak be két sorba – családosok jobbra, nem családosok balra -, és szépen, fegyelmezetten vonuljanak be, mert a rendőrök beengedik az embereket. Az információk szájról szájra terjedtek a tömegben. A történet további részét már ismerjük – a tömeg elkezdett nyugodtan bevonulni, a rendőrség és a TEK emberei pedig hirtelen rájuk támadtak. Aki tudott, elmenekült, akiknek pedig nem volt szerencséjük - elestek, leütötték őket a rendőrök, vagy éppen kiestek a kocsiból, mint a kerekesszékes vádlott -, azok maradtak. Hogy végül miért pont ez a 11 ember került bíróság elé, az azóta is rejtély, mert a rendőrség a vallomások szerint sokkal több embert elfogott aznap.
Ahmedre konkrétan – a saját szülein kívül persze – egyikük sem emlékezett, a szülők vallomásaiból viszont érdekes információkat tudhatunk meg. Egyrészt a szülők, akiket külön-külön hallgattak meg, egybehangzóan azt állítják, hogy egy rendőr a fiuknak azt mondta, hogy 2 óra múlva meg fogják nyitni a határt. Vagyis szerintük nem az történt, ami a vádban szerepel, hogy a fiuk megfenyegette a rendőröket, hanem épp ellenkezőleg, ő kapta ezt az információt. Az apa vallomásában az is szerepel, hogy egy szír ember valóban mondott ilyesmit a rendőröknek – szó szerint azt, hogy „ha nem engednek be minket, a tömeg tovább fog vonulni” -, azonban ez nem a fia volt. Elmondása szerint a fia nyugtatni próbálta a tömeget, azt mondta nekik, ne dobáljanak, mert ha a magyarok ki is akarják nyitni a kaput, a dobálás miatt nem fogják. A szülők vallomásaiból kibontakozik az egész tragikus folyamat, ami ahhoz vezetett, hogy Ahmed most a vádlottak padján ül. Ő maga Cipruson él a feleségével, és nem azért indult el a magyar határ felé, mert Nyugat-Európába szeretett volna eljutni, hanem azért ment velük, hogy segítsen az út során. Törökországban csatlakozott a családhoz, onnan indultak el együtt. Amikor a tömeg nyugtalankodni kezdett, az apa javasolta a fiának, hogy menjen és beszéljen a rendőrökkel, mert Ahmed 4 nyelven beszél. Így került a hangadók közé.
A vallomások harmadik szekcióját a Budapestről, Győrből és Lentiből odarendelt, többségében készenléti rendőrök vallomásai adják, akiket azután vezényeltek oda a Röszke II-es átkelőhöz, miután a zavargás beindult. Érződik, hogy ezeket a szövegeket máskor rögzítették, mint az első szekcióban felolvasott vallomásokat, és a kérdező szempontjai is teljesen mások. Egyrészt a megkérdezett rendőrök nagy többsége megsérült a zavargás során, ez pedig a vallomások mindegyikében nagy hangsúlyt kap, részletes és érzékletes beszámolókat hallunk. A rendőrök nagy részének a migránsok által átdobált tárgyak, kisebb részüknek pedig a saját eszközeik – gázspray, vízágyú, füstgránát – okoztak sérülést. Ebből a perspektívából nézve egyértelműen a rendőrök az események áldozatai: az egyik oldalon állnak ők, akik csak szolgálatot teljesítenek, parancsoknak engedelmeskednek, míg a másik oldalon ott a tömeg, akiknek magatartása – mint az irányított kérdésre válaszolva elmondják – agresszív volt. A másik hangsúlyos elem, ami már az első szekcióban is fel-feltűnt, az a tény, hogy a sisak, a gázálarc, a pajzsok, a hangzavar, valamint az, hogy a rendőrök sorfalban álltak, illetve folyamatosan feladatokat láttak el, jelentősen akadályozták őket abban, hogy lássák és hallják az eseményeket. Úgy tűnik, a túloldalon lévőkhöz hasonlóan köztük is szájról szájra terjedtek az információk, illetve az utasítások. Fogalmuk sincs, kik dobálták őket a túloldalról, mint ahogy arról sem, hogy a kaput konkrétan kik nyitották ki.
Ahmedet személy szerint közülük se látták sokan, a piros hátizsákos és a zöld pólós férfi azonban ezen vallomások némelyikében is felbukkan. Néhányan egyáltalán nem látták, mi történik a tömegben, mások emlékeznek, hogy volt néhány hangadó hangosbeszélővel, de személyleírást nem tudnak adni. Az egyik rendőr azt mondta, nem ismerné fel a hangadókat, mert „a migránsok nagyon hasonlítanak egymásra, mind szakállas és fekete hajú”. A kérdező fotókat mutatott nekik, ezen hárman felismerni vélték Ahmedet. Az egyik rendőr azt mondta, talán szakállas volt az a férfi, aki az egyik magas rangú tiszttel beszélt, és ultimátumot adott, miszerint ha 5 percen belül nem nyitják ki a kaput, átjönnek. A fotó megnézése után azt mondta: emlékszik erre az emberre, a tisztekkel tárgyalt angolul, nyugodt volt, nem hergelt, de „mutogatott” nekik, azonban lehet, hogy csak így magyarázott. Azt mondta, a tömeg hangulata megváltozott, miután beszélt a rendőrökkel, talán azért, mert elmondta nekik, mit mondtak a rendőrök. A kapu „megtámadása” ezután történt. A másik rendőr azt mondta: emlékszik a szakállasra, az angolul beszélt a rendőrökhöz és a migránsokhoz is, de nem értette, mit mond, mert nem tud angolul. A férfi tolmácsot kért és 5 percet emlegetett, aztán végül mégsem akart a tolmáccsal beszélni. A képen felismerte őt. Azt mondta, szerinte fenyegető volt a hangneme, bár nem értette, mit mondott. Ő felismerte a többi hangadót is, azt mondta, többen voltak, személy szerint emlékezett a hátizsákosra és a zöld pólósra is. A harmadik rendőr, aki emlékezett rá, azt mondta: ugyan nem értette, mit mondott, de szerinte a hangneme inkább nyugtató volt. Kézmozdulatokkal csitította a tömeget, majd áthozott egy gyereket a sorfal elé. Ő is úgy emlékezett, hogy a zöld pólós férfi adta az ultimátumot, és tudomása szerint azt mondta, ha 2 órán belül nem nyitják ki a határt, felfegyverkezve jönnek.
A tárgyalás utolsó szakaszában a bírónő kikéri az ügyész és az ügyvédjelölt véleményét is, hogy következő tárgyalásáig - október 28-ig - Ahmed maradjon-e előzetes letartóztatásban, vagyis börtönben, vagy esetleg enyhítsenek-e a fogvatartása körülményein, netán helyezzék-e szabadlábra. Az ügyész természetesen fenntartaná az előzetes letartóztatást. A fiatal ügyvéd azt mondja: véleménye szerint a súlyos bűncselekmény vonatkozásában enyhült a gyanú, ami a szökés és az elrejtőzés veszélyét is csökkenti, úgyhogy a szabadlábra helyezés lenne a legjobb megoldás, vagy amennyiben ez nem lehetséges, a házi őrizet. Jelzi, hogy érkezett egy felajánlás, úgyhogy, bár Ahmednek nincs állandó lakhelye Magyarországon, elhelyezése egy ismerős lakásában megoldott lenne, és egy nyomkövető eszközzel akár biztosítható is lenne, hogy a vádlott az ideiglenes lakóhelyét nem hagyja el. Végül a bírónő megkérdezi a vádlottat is. Ahmed a tolmács segítségével elmondja: nem kíván megszökni, és tiszteletben tartja a bíróság határozatát. Egyetlen bűne, hogy családjával együtt tovább szeretett volna menni. Korábbi életében soha nem volt rendőrségi, vagy bírósági ügye. Nem követett el bűncselekményt, és összekeverik másokkal. A bírónő dönt: a vádlott előzetes letartóztatását továbbra is fenntartja. Elmondja, hogy a vádlott büntetése ilyen súlyos bűncselekményért, amivel vádolják, akár életfogytiglan is lehet. Ez pedig túl magas fenyegetettséget jelent, úgyhogy szabadlábra helyezés esetén félő, hogy a vádlott a tárgyalás meghiúsítására törekedne, a szökés és az elrejtőzés veszélye tehát fennáll. A fogvatartás körülményeinek enyhítése ellen azt is felhozza, hogy a vádlott nem rendelkezik Magyarországon családi kapcsolatokkal, de még átutazás céljából sem tartózkodott itt. Az előzetest tehát továbbra is indokoltnak tartja. A döntés ellen Ahmed és az ügyvéd is fellebbeznek.
Összességében azt mondhatjuk: az egyetlen igazán új információ, amit ebből a tárgyalásból megtudtunk, az volt, hogy Ahmedre akár életfogytiglani börtönt is kiszabhatnak, noha ennek oka továbbra is rejtély. Tény, hogy Ahmed valóban jelen volt a tömeg első soraiban, és – több társához hasonlóan - hangosbeszélőbe próbált beszélni a rendőrökkel, illetve a tömeggel. Valódi szerepét és jelentőségét azonban kétségek övezik, mint ahogy azt is, hogy hergelte vagy nyugtatta-e a tömeget, illetve hogy valóban megtörtént-e az a bizonyos ultimátum, és ha igen, ő adta-e, vagy más. Akármi történt is, most mindenesetre a vádlottak padján Ahmed ül, a zavargás többi résztvevője pedig, a hangadókkal együtt, eltűnt. Noha a másik röszkei per vádlottjairól ügyvédeik egytől egyig bebizonyították, hogy a zavargásban tevőlegesen egyikük sem vett részt, csak jelen voltak a tömegben, a bíróság mégis bűnösnek találta és elítélte őket. Nem tudni tehát, hogy milyen büntetésre számíthat Ahmed, akinek most az összes hangadó nevében kell elvinnie a balhét. Számunkra mindenesetre továbbra is érthetetlen, hogy miért pont terrorcselekmény a vád, amikor erre utaló jelek ezekben a vallomásokban sem jelennek meg.
RSS Feed