2015. november 19-én, csütörtökön, ezen terv megvalósításának részeként, a volt Jugoszláv Köztársaság tagjai, Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia elkezdték korlátozni azok a migránsok, menekültek és menedékkérők belépését, akik nem Afganisztánból, Irakból, Szíriából, és néhány esetben Palesztinából érkeztek. Az ilyenféle határzár viszont nem szerepelt egyértelműen az EU-s vezetők tervében. Ehelyett állítólag a párizsi támadások után megnövekedett biztonsági aggályok legitimálták ezt a lépést, amiket felfoghatunk úgy is, mint a "nemzetközi védelemre nem szoruló migránsok visszaküldéséért tett nemzeti és összehangolt erőfeszítések" egyik lépése (a terv 11. pontja). Ezt a külső határok és regisztrációs központok menedzselésével teszik, a Frontex, az EU külső határaival foglalkozó ügynökség támogatásával. Továbbá arról is beszámoltak, hogy Macedónia is kerítést kezdett építeni, hogy jobban szabályozhassa a területén keresztülutazó emberek mozgását. Tehát a kormányzatok képlete egyszerű: még egy kerítése plusz több Frontex egyenlő kevesebb ember. Egyszerű matek.
A nemzetiségek szerinti érvelés alapjaiban hibás. A Crisis Watch interaktív térképe szerint a világ nagyjából felét sújtja valamiféle konfliktus. Továbbá a megkülönböztető gyakorlat nem tűnik etnikai alapú kiválasztásnak, mivel az afgánok, szírek vagy irakiak nem etnikai, hanem nemzeti csoportok. Gondoljuk tehát végig, mi forog itt kockán.
A nemzetiségek kiválasztása a legjobb esetben "válság-orientált", és teljesen véletlenszerű a legrosszabb esetben. Mint olyan, a hangsúlyt egy folyamatban lévő "válságra" helyezni állítólag legitimálja az új lépéseket, mondván "azokat fogadjuk be, akik a legtöbbet szenvednek, mert nem fogadhatunk be mindenkit". Azonban nem erről van szó. A kizárólag az állítólag "leginkább szenvedők" segítésére szorítkozó irányultság lehetővé teszi, hogy eltereljék a figyelmünket arról, hogy a védelmi jogot megkérdőjelezik mint általános jogot, ami nemzetiségeken túlmutató. Ez a stratégia láthatóvá válik az olyan nyilatkozatokban, mint a következő, amit Szlovénia belügyminisztériumának szóvivője tett: "Nekünk feltétlenül segítséget kell nyújtanunk azoknak, akik rászorulnak, akik életét veszély fenyegeti, akik háborús övezetekből menekülnek (...). Semelyik ország nem rendelkezik végtelen kapacitással, ezért azt a kapacitást azoknak kell nyújtani, akik valóban rászorulnak."
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akik nem tudják bizonyítani, hogy Szíriából, Afganisztánból, vagy Irakból jöttek (például mert nincsenek dokumentumaik), és azokat, akik más országokból jöttek, például Iránból, Marokkóból, Pakisztánból, Szomáliából, Eritreából, Bangladesből vagy Palesztinából, megállítják a határnál. Jelenleg nem tudni pontosan, hogy velük mi fog történni. Viszont jelenleg nincs intézmény az elszállásolásukra a szomszédos Görögországban, és minden egyéb nemzetiségű ember a regisztrációs központokon kívül kényszerül várakozni, "fagyoskodva és a köveken ülve", ahogyan egy önkéntes mondja Gevgelijában, a görög-macedón határon. Mivel egyre több, az afgántól, irakitól vagy szírtől eltérő nemzetiségű ember várakozik csütörtök reggel óta, tüntetni kezdtek a Görögországba való áthelyezésük ellen és követelve, hogy folytassák útjukat nyugatra. Néhány helyi lakos is csatlakozott a tüntetésükhöz, hogy kifejezzék a támogatásukat a tüntetőknek. Ezután, csütörtök éjjel óta senki nem kelt át Macedónia határán.
A MigSzol kifejezi szolidaritását azokkal, akik belépést kérnek Európába. Felhívunk mindenkit, hogy tiltakozzunk a jelenlegi döntés ellen, ami mesterséges hierarchiát hoz létre a szenvedés feltételezett komolysága szerint -néhány nemzethez társítva azt, és felkérünk mindenkit, hogy velünk együtt utasítsák el azt a jelenlegi gyakorlatot, ami dehumanizálja az embereket és a szenvedésüket, puszta számokként kezelve őket. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni ennek a politikának a kegyetlenségét. Ez megsérti mindannyiunk legalapvetőbb jogaink egyikét: hogy az általad választott országban kérhess menedéket, függetlenül attól, hogy mely országban születtél, és van-e útleveled vagy nincs.
A helyzetet a menekült-térképen követhetitek.